Röviden tömören magamból

Köszönöm :) Kis virág

Igen, legfőképpen igaz, hogy "ezt később már nem lehet feladni, és nem játék".És nem lehet az elrontottat mindig helyrehozni, sebet begyógyítani, nem mindig lehet. :(. Hisz ott marad egy sebhely mely örökké emlékeztet, ha csak ránézel, vagy véletlen megérinted.
Átsuhan szemeid előtt mint rossz szellem a múlt árnyéka, és megint ott van, ott bolyong, nem tudod kiölni, kitörölni.

Igazad van és egy kicsit el is szomorít.
Mert valaki szerint én feladtam.

Fiatal voltam és úgy döntöttem hogy vállalom a felelősséget- akár csonka család felelőségét is -habár akkor még megpróbáltuk áltatni magunkat, de az is lehet hogy csak én áltattam magamat, több okból is.
1 szabadulni akartam attól a családtól amit én börtönként éltem és élek meg a mai napig. Közben persze tudom, hogy mindent megtettek értünk, tudom de mégsem tudom megbocsátani teljesen. Nem tudom a napi lelki terrort sem megbocsátani, miközben észreveszem, hogy én is ugyan olyan vagyok néha mint ők. :( Ezt láttam, ebben éltem, engemet is nyomaszt. Olyan vagyok mint Ők?
2 visszakerültem a csapdába, saját okomból is. Ugyan ott vergődök. Vannak vágyaim , vannak álmaim, és szeretnék élni. Olyan nagy hiba ez? Lélekmanó vagyok aki saját maga szeretné megszabni az élete menetét, de nem tehetem, nem engedik.
Ambiciózus vagyok, mert rádöbbentem hogy lehettem volna valami, de akkor nem találtam más kiutat és nem is tudnék máshogy élni, nélküle - NEM SOHA.
Több munkahelyem volt mint az már megszokás itthon , beletanultam az egyikbe és sikeresen teljesítettem a másikat ( azt mondják bolond vagyok hogy otthagytam akkor, de én világot akartam látni , felnőtt fejjel tanulni, mert megjött hozzá az eszem és végre tudtam hogy képes is vagyok rá. Nem vagyok egy senki és vihetem valamire) Alig volt időm a másodállás stresszes és szép egybe, de elégedetlen voltam. És kergetett a szakítás fájdalma is amit lelkemben cipelve, szorongatva próbáltam feldolgozni.Nem lehet hogy nincs olyan munkahely ahol ezt 1 helyen megkereshetem? -mondtam magamnak. És lett, és lett lehetőség a világlátásra igaz akkor csak a nagyváros de nekem az volt a kis dédelgetett álmom, az volt a világmindenség, az elérhetetlen határ. Teljesítettem, ott is. A végén már minden nap dolgoztam 16-20 órákat, ő meg jött velem akkor még nem kellett iskolába menni. Szép volt de kiszipolyoztak és alul keresett voltam, megkaptam a lenti fizut , de az albi és az egyéb utazás költség elvitte a fizetést. Nem volt ételünk. ( Tudni kell, hogy nem tudok bánni a pénzel és ezt be is vallom).Otthagytam egyik napról a másikra pedig ennek a cégnek köszönhettem mindent. Kaptam egy külföldi ajánlatot és hát erre vártam és ezt szerettem volna és isten elém rakta pedig nem érdemeltem meg és nem is álltam meg a helyemet és ezt már akkor is tudtam ahhoz még mindig keveset tudtok hogy ott helytálljak.
De itt hagytam Őt jó kezekben, egy jobb és könnyebb élet reményében, hogy majd egy kis idő után együtt lehessünk és élvezzük végre egy kicsit ezt a létet. Ezért elítélnek, azért mert megpróbáltam , azért mert megbuktam, elbuktam rajta és azért mert nincsen anyagi hátterem mit összegyűjtöttem volna. Mert szerintük cserben hagytam Őt.
Én nem így látom, minden hónap egy kínszenvedés volt 1300km-re tőle távol, minden hónapban igyekeztem haza, sokba került. Megtettem amit tudtam. Hiányzott Ő aki egy gyermek de nekem a mindenem, a támaszom, a tanítóm ( igen Ő tanít, engem szelídít, és adja közben az energiát pedig nem is tudja).

"Minden gyerek a maga sajátos küldetésével születik a világra, némelyik, hogy beragyogja napjainkat, némelyik, hogy próbára tegye türelmünket, némelyik, hogy célt adjon életünknek, és némelyik, hogy gondoskodjék rólunk. Így van: mikor világra jönnek, a gyermekek mindent megváltoztatnak."
"Született feleségek c. film"


Közben mégis elszoktam tőle és a család is egyre többet közénk állt. - Ne gyere olyan sűrűn haza- mondták. Merthogy fáj az neki a búcsúzás. Nekem is fáj, meg kell neki is tanulnia hogy van rossz is az életben, ne úgy kerüljön a világra 18 évesen ahogy én a kis beburkolt tudatommal.
Közben történt egy és más. Nem taglalom mert így is kitértem. :) bocsánat érte.
Most összetörve, megsebezve vergődők saját láncaim között ismét és egyre kétségbeesetten csapkodok magam köré.
Értsék meg hogy meg kell találnom magamat.
Értésék meg, hogy nem tudom már ki vagyok és mi vagyok addig nem tudok teljes értékű ember sem lenni ha nem találom meg lelki békémet magamban , és addig nem találom az utamat sem.
Pedig ahogy egy új barátnőm mondja akitől most ismét elszakított az élet pedig most találtam meg. " Ha valamit nagyon akarok akkor az úgy is lesz." És kipróbáltam akkor és sikerült. :)