Két napja kerülni próbálok mindenkit. Miért, mert hol ide, hol oda húznak és nem tudok senkinek sem nemet mondani. Vasárnap megtelt a pohár, ez az egyetlen nap amikor szabad vagyok és sütött a nap hét ágra, nem simogatta a testem, hanem fájdalmasan belé marva emlékeztetett, hogy nem csak jót tud tenni hanem rosszat is, nem csak lebarnít, hanem éget is. Habár éngemet nem - talán valami roma vér szorult belém, mert csak barnulni tudok. Vagyis tudnák ha nem egész héten az irodai ablakon belül kellene csodálnom a szikrázó égboltot. Tudom hogy meleg van, de én azt jobban viselem mint a fagyasztó hideget. Innen az ablak túloldaláról egészen másképpen látom a kinti világot. Kalitkában vagyok, mert minden egyes porcikám a napra a partra vágyik.
Szóval vasárnap otthagytam őket és elmentem a partra, nem mostam fel a konyhában, nem vasaltam, nem takarítottam, mi lett a végeredmény le lettem szúrva mert hogy képzelem hogy nem veszem fel a telefont ha hívnak, hehe , elővigyázatosan otthon hagytam töltődni. :)
Finom volt, olyan helyre mentünk ahol én senkit nem ismertem. Élveztem voltak programok aerobik a vízben, és ha túlhevültem szépen bementem visongva a vízbe mert túlhevült testemnek még ez is hidegnek tűnt. Na jó nem csak én fagyoskodtam, porontyomnak is vacogott a foga és lilult a szája mikor kiparancsoltam.
Ma reggel a csillogó Balaton hívogatott mint minden alkalommal ha reggel arra járok, most azért a friss szellő is közrejátszott mert simogatta testemet, jó érzés volt. Ez lenne a kánikula? Szellővel az élen, csalóka természet.
Megadtam magam és lesétáltam a partra, be innen nem lehetett bele menni, mert kiábrándító mocsárszerűség volt a parton, így hát leültem. Csend volt , pont olyan amilyenre vágytam. Bárcsak napokra elbarikádoznám magam, valami szuper burokkal. Egyszerre megjelentek a környéken a madarak, sirály, kormorán 1 darab, kacsácska, varjú apa a fiával, messze egy sötét csónakban egy bácsi. Oh és pont most nincs itt a gépem. aztán messze a strandról egy pár összebújva úgy tettek a térd fölöttig érő vízben mintha úsznának.
Nézelődtem jött egy bringás a kutyájával, naná felségterület mindent megjelölt már attól féltem éngem is. :) meggondolta magát érezte a bizonytalan rezgéseket köröttem és továbbment.
A füvön pitypang, büdöske, sok-sok lóhere és gaz , a fűszál között de ez így volt szép, így volt egész , mégis valahogy a magyar tájakra jellemző, ez kint nem történhetne meg, de így volt szép , most így alkotott egészet.
Néztem a nap csillogását a vízen és azon gondolkodtam, mit akarhat tőlem még, azt hiszi elhiszem hogy kincset rejt? Nem hiszem, nem nekem. Csak futkosnák a lidércnek hitt fény után mely lassan átváltozik , tovább ugrik mikor másképp törik a vízen, miként érzi hogy közel vagyok hozzá és játszik velem mégsem adja kincsét, nem nekem, vagy senkinek sem. Akkor mit szeretne mondani? Mit akarhat tőlem. Jó lett volna még maradni és nem állandóan arra emlékezni, hogy na kelj már fel menned kell dolgozni, vár a szoba a képernyővel, és azzal az ablakkal ami a külvilágot mutatja kissé.
Aztán meghallottam egy kisgyermek sírását és a többiek csúfolódását. Nyomban porontyom jutott eszembe , rossz lábbal kelt fel és nem volt időm lelkét sokáig pátyolgatni, mert be kellett érni a táborba. És ha ő sír, hú gondoltam berontok mint vérengző anyaállat és szétcsapok közöttük. Érzékeny mostanság, érzi hogy nincs rendben a lelkem, igy ő is bizonytalanná, esetlenné válik. Igazodik hozzám.
Szóval csak csillogj Balaton éngemet nem csapsz be.
Olvastam, tegnap is, meg este is, meg reggel is. De vagy nem kötött le , vagy csak a párbeszédeket lapozgattam a strandon feküdve, de nem találtam a megnyugvást ígérő szavakat. Valami mást kellene kezdenem. Így este nem tudtam aludni és kiültem az erkélye, szép volt a csillagos égbolt, láttam a Nagygöncöl-t és az Orion-t. Mindig ugyan azt a kettőt, már jó lenne valami ujjat is találni az égen. Nem volt tej otthon elfogyott így vízzel próbáltam meg lenyugtatni az éjre a testem, mondhatom nem sikerült becsapnom magam. És mi lesz reggel? Kávéhoz hol a fél bögre tej, ah majd lesz.
Este még a Tesco -ban is voltunk, mert salit akartam csinálni, meg kínai-ra vágytam majd holnap, döntöttem el mikor megláttam a tumultust a konyhában. Szóval Tesco már megint a könyveknél kötöttünk ki. Kár hogy itt nincs ülőalkalmatosság mint a Budaörsiben, vagy az Alexandrában a Nyugatinál , azok voltak a szép idők. Minek már megint csak költenék a könyvre, most úgysem tudok megnyugvást találni benne.
-Látom megint munkaundorral jössz dolgozni. - fogad már 2 napja a kolléga ugyanazzal a szöveggel reggel .-Hát magamtól undorodom- de inkább ezt a mondatot megtartom magamnak- Dehogy is, miért mondasz ilyent- sipákolok és helyet foglalok a széken ami már kockássá és lapossá tette a becses kerek popsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése