Kint ültem a teraszon az este, és vaj mi egy kis száguldó csillagot észleltem. Miután mindig elgondolkozok valósság vagy képzeletem játszik velem és nem is volt ott semmi.
Szóval kényelmesen ittam esti tehéntejemet ( nem bolti, igazi, zamatos, fincsi), hozzá a cigaretta végét szopogatva, hátha sikerül ma időben, könnyebben elszenderegnem az esti mesém után.
Hát akkor kívánjunk, ha már megláttuk azt a gyorsan reppenő fénynyalábot.
Ilyenkor próbálom elképzelni mi is lenne az amit kívánhatnék, ha tudom valóra válna az az egy kívánság.
-gazdagság,
-egészség,
-hosszú élet,
-BOLDOGSÁG- és itt leragadtam. Igen igen legyünk boldogok.( Ne csak én hanem mi) Na most hogy kimondtam soha nem válik valóra? Hát igen babonás is vagyok.
És járt, kelt, kavargott, ugrándoztak a gondolatok, gabalyodtak, kikristályosodtak és újból csomósak lettek, mint a főzelékem.
Az élet furcsa játékot játszik velünk, mint azokban a fura viccekben is ahol férj és feleség is kívánhat egyet egyet , és a végén egyik sem azt kapja amit igazából gondolt.
Talán nekem is teljesítette már ezen kívánságomat, csak én nem vettem észre. Nem észleltem, mert természetesnek tűnt mindaz amim van.
Én tudok örülni is hiszen.
Élvezem a könyvekkel töltött magányomat, mikor hiába leng körül száz meg száz ember én belemélyedve a könyvembe nem hallok és nem látok semmit és senkit, csak a világomat. És ott ott boldog vagyok abban a magam által körülburkolt világban. Néha egy érintéssel, simogatással ugyan kiszakítanak belőle, de újból és újból vissza tudok merülni ismét kizárva az ordibáló külvilágot.
És örvendek a napsütésnek, a Balaton látványának, kánikulában egy -egy arra tévedő szellőnek ami megsimogat és hűsít. Nyári zápornak, hangyáknak kik minden este megjelennek a csészém szélén és ki kell mentenem őket a fél csepp tejből melyben fulladoznak. Nyári illatnak, mely szédítő és mámoros. Elkallódott napraforgónak mi az erdő szélén talált magának élőhelyet.
Tehát boldog vagyok csak nem látom?
Maradt bennem valami gyermeki, és nem bánom. Nem bánom ha örök gyereknek is neveznek.
Hát mert tegnap találtam egy anime-t és sokat sokat bambultam. Mint gyermek ki egész nap a fekete doboz elött ül.
Én igy relaxálok közben.
Nem tudom ki miért nézi, ki miért csüng raja. Maga a történet bilincseli e le, a zene, a másság, a mozdulatok, 1-1 pillanat mikor a szemeik tükrözik érzelmeiket. Éngem az az 1-1 vonal mellyel oly kifejezően tudatja velem azt az 1 érzést mit nekem nehéz egyetlen szóban kifejteni, nektek érthetővé, fogyaszthatóvá varázsolni, csak körülírni tudnám és lehet hogy akkor is elkövetem azt a hibát hogy érthetetlen szófoszlányokat irnék.
Néztem, bámultam és gyönyörködve érzékeltem a pillanatokat, mintha velem történnének meg ezek. Beleéltem magamat.
Otthon szusszanásnyi időre volt szükségem hogy összeszedjem magamat. És most tudatossan éltem bele magamat. De csalódtam.
Csalódtam és nem elégített ki a képzeletvilágom. - Talán nincs elég fantáziám? morfindíroztam és megpróbáltam újból tovább szőni a történetet. Megint nem sikerült.
A nem is tudom hányadik próbálkozásnál feladtam. És csak akkor este kint a teraszon jöttem rá miért nem sikerült. Miért nem tudtam azon boldogságot éreznem mint mikor néztem.
Mert hajszoltam valamit és az nem a boldogság érzése volt hanem a cselekményeket hajszoltam. Nem élveztem ki a részleteket, érintéseket, nézéseket. Hanem átfutva rajta kergettem valamit , pörgettem az eseményeket de tartalom nélkül.
Olyan voltam mint egy száguldó kis csillag aki elsuhan az emberek fölött meg sem hallva neki szánt szavait. Vagy csak én nem vettem észre hogy boldog vagyok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése