Nem tudom ki hogy van vele, de szerintem meghatározó egy ember, egy palánta életében a család. Annak aki még soha sem érezte a családi fészek melegét, annak csak egy ábránd egy képzelet, egy állom és azt amit kívülről lát, hogy hogyan is kellene működnie nem tám alap, nem lehet sablon.
Valaki megkérdezte a múltkor,- te miért csak ilyen szomorkásat, szorongósat tudsz írni , nem vagy ilyen , nem ilyennek látszol, teljesen az ellentettje vagy, annak mi a lelkedet bomlassza nap mint nap.
-Tudom-volt az egyszerű válasz , tudom hogy nem hibáztathatok senkit, de hiányosnak, élettelennek, színleltnek érzem a családot, egy ábrándképnek, mely ha pillanatra megmozdul benne valaki elhomályosul szétfolyik. Nem éreztem a szeretetet, nem éreztem a törődést, nem éreztem fontosnak magam ebben a családban, pedig ugyanolyan tagja voltam mint a többi, ugyan olyan fontos tagja kellett volna hogy legyek mint a többi rész elem. Nem voltam az.
Pedig megvolt ruhám, ételem, könyvem, tudtam nap mint nap fürdeni, tanulhattam az érettségiig. Nem éreztem és nem érzem hogy ide tartóznék.
Mint mikor valaki nagyot csalódik valakiben, nagyon , és mivel együtt él vele kénytelen megbocsátani. De nem felejti , nem tudja felejteni hogy mi történt, nem tudja meggyógyítani azt a repedést behegeszteni ami tátong, és néha felszakad.
Vannak még ilyenek körülöttem , vagy akiknek nem tudod segíteni a család mert nem volt rá lehetősége, de ő megtalálta a helyét , neki volt ki szeresse, dédelgesse mikor elesett és felsértette a lábát, lelkét, valamijét. Ő helytált ebben a világban és nagy akarat erővel feltornászta magát.
De van olyan is aki nagyon fiatalon elszakadt ennek a családnak tituált közegből és élte életét, Ő sem tudja elfelejteni a csalást, a megcsalást. Mikor segítségért , együttérzésért kiállt az ember nem talált az otthoni fészekben megnyugvást, csak fájdalmat, kirekesztettséget.
Megértem hogy a szülök futnak , rohannak, dolgoznak , hogy a mai világban a megélhetésüket megkeressék.
De nem kegyetlenség egy cseperedő gyümölcsöt már az elején elszakítani és nem teljessen kifejlődni hagyni a fa alá dobni hogy mássz fel mert ott lenne a helyed , ott fenn.
Mint az a könyv amiről most olvastam pár bejegyzést, ahol a szülő még bele is rúgott a gyermekbe. Ennél talán csak az a fájdalmasabb ha a lelkébe rúgnák, vagy rugdossák folyamatosan a lelkét miközben felcseperedik. A lelkét csonkítják nem a testét. Ily példával szolgálva neki. Azt nem látja senki, nem veszik észre kintről és lehet szépen a városban mesélni én vagyok a tökéletes szülő hiszen mennyit gürizek, dolgozok ezekért a gyermekekért.
Ő mikor egy normális életet szeretne élni nem tud,nem tudja hogyan kell viselkednie mert nem tanulta meg, nem tudja hogyan kell, mert nőt mint a gaz, az erdő szélén amit néha az arra járók is megrugdostak és ennyi.
2 megjegyzés:
Benned a lehetőség, hogy Te más legyél, mást és sokkal, de sokkal többet adj! Sokan hibáznak, sokan elhibázzák, mert azt hiszik, értenek hozzá, a családhoz, a neveléshez! Pedig ez nem egy szakma, melyet meg kell tanulni. Nem egy örökség, melyet magunkkal hozunk. A felelősség hatalmas. Persze, tudom, ha mindenki így, ennyire mélyen gondolokodna erről, talán nem is lennének családok... de vannak. Jók, és sajnos rosszak. De ha meg van benned az akarat arra, hogy Te megmutasd, arra, hogy Te jobb leszel, mert látod értelmét, már jó úton haladsz! Csak arra figyelj, ezt később már nem lehet feladni, s igen, ez nem egy játék, amit újra lehet kezdeni. A hited sose veszítsd el, s akkor a lelked sem romlik! :)
Köszönöm. :)
És remélem, hogy ebben az egy szóban is megtalálod azt a mérhetetlen tiszteletet, és bizalmat, azt mit köszönhetek, és amit kiváltottak belőlem szavaid. Elgondolkodtattak, adtak, bővítettek, felráztak és megrémisztettek. Remélem kuszaságomba jó helyre rakom és mikor fellélegzek újult erővel és bölcsebben indulhatok neki az élet labirintusának.
Megjegyzés küldése