Kun Erzsébet - Családmesék

Régen olvastam, de már akkor ilyen családot, ilyen Édesanyára vágytam. Okos, értelmes, szerető családra, minden hibájával, tökéletességével együtt.
De nem hiába van az a mondás: -A szomszéd fűje mindig zöldebb.
Ezt a könyvet egyszer bátyám adta kölcsön nekem, sokáig tengett lengett a polcon míg egyik unalmas napomon bele nem lapoztam , és ahogy ez lenni szokott nem is tudtam lerakni míg végére nem értem. Akkor annyira megfogott e pár sor, hogy nem átalltam lapra kiírni, ezt találtam meg most és én is ilyen formán magyaráztam Életnek a dolgokat mert ez megmaradt bennem.

"-Mami! Hogy születik a gyermek?-álltam nagy ártatlanul anyám elé egy napon.
Minden szülő tudja, hogy egyszer felelni kell erre a kérdésre, tehát készülhetnének rá. Mégis úgy szokta érni őket, mintha derült égből villám csapna a fülekbe.

...

A mi étrendünkön azonban sosem szerepelt maszlag. Most sem akartak megetetni vele.
-Az úgy van - magyarázta teljesen természetes hangon anyám - , hogy egy férfi meg egy nő valahol találkoznak és annyira megszeretik egymást, hogy házasságot kötnek, mert egyik sem tudja már a másik nélkül elképzelni az életét. Aztán átölelik egymást szorosan, mintha eggyé akarnának olvadni, hogy soha el ne váljanak és a férfi, akinek az a hivatása, hogy megvédelmezze a gyengébbet: a nőt, átsugározza bele az erejét. Ha mindketten akarják az asszony szíve alatt kinő egy mag. Ebből a magból lesz a gyermek. Előbb incifinci, aztán gombocskányi és egyre nagyobb. Az anyja meg a szíve alatt dédelgeti hosszú- hosszú ideig, egészen addig, amíg meg nem születik. "
....
"Tulajdonképpen mi a szerelem?-faggattam anyámat.
-Jó üzlet!- mondta ő.
-Üzlet?
-Hát ha úgy tetszik, befektetés, ami szépen kamatozik.
-Ezt meg hogy értsem?
-Adok - kapok alapon. A felcseperedő ember eleinte egészségesen önző. Minden teremtett lény közül önmagát szereti legjobban. De csak amíg hatalmába nem keríti a szerelem, mert attól fogva a társát már jobban szereti önmagánál. És ha a szerelem kölcsönös, a társa is jobban szereti saját magánál őt. Így kapnak mindketten többet, mint amennyijük volt. És szeretetből kapnak többet, ami a legnemesebb valuta. "
....
"- Minden embernek meg kell hogy legyen a maga korához való esze- mondta anyám. - Tőlem ne várd, hogy bármitől visszatartsalak, de azt se, hogy siettesselek. A saját kontódra tervezel.
- A saját kontómra legszívesebben habzsolnám az életet.
-Persze. Hogy aztán elrontsd a gyomrodat, mint óvodás korodban amikor válogatás nélkül mindent összeestél. Mert mi jöhet a habzsolás után? Émelygés és csömör. Inkább ínyencként kortyolj az életből. Apránként kóstolgasd a szerelmet, úgy tisztábban érzed az ízeit.
- Tehát sokízű a szerelem?
- Csak annyira mint egy ünnepi vacsora. De az is aperitiffel kezdődik. Ha átugrod az étvágygerjesztőt, vacsora után már nem fog ízleni.
- És a szerelemben mi az étvágygerjesztő? A nagy nyitány?
- A várakozás az első csókra érett pillanatra. A sok-sok kis remegés, ami ott dobol az ereidben és felforgatja a véredet. Aztán az áhítat, ami körüllengi az első tétova csókot és egy, a hajadon végigfutó kéz simogatása, amelybe belebizseregsz a talpadig.... Ha mindezen csak át siklasz , mint egy lengő ajtó, olyat hagysz magad mögött, amit soha meg nem találsz. Hiába keresed majd harmincévesen, amikor asszonyi tudásod tükrében már felismered, hogy érték. Ezeknek az éveknek a hamvas báját többé vissza nem csalogathatod az időből. A nekik fenntartott hely a lelkedben örökre kongó üres marad."