17 augusztus 2009

Jojó játék - Elvárások

Játék határok nélkül.


Olyan ez mint a jojó elgurítód, és ha fájón távolra kerül mégis visszavágyod, és akkor egy mozdulattal változtathatsz elhatározásodon. Így nem vállalsz felelősséget tetteidért, kimondott szavaidért. Játszol magaddal, vele, az élettel.

Egy barátsághoz is, mint minden emberi kapcsolathoz 2 ember kell, soha sem 1 ront, soha sem 1 hibás létezik. Kölcsönös alakulások, reakciók, ellenreakciók váltják ki az emberből azt ami a másiknak aztán hirtelen feltűnik és azt a mérhetetlenül fájó, tátongó, égető, dühöngő érzést kiváltják, mely megpróbál égető erővel visszavágni ha engedjük. Ha engedjük. És ha engedjük, hogy dühöngjön a létben, a másikon hogy örültként vigyen az utálat utunkon akkor a végén észrevesszük és talán már túl későn, hogy elcsapkodtuk a körülöttünk lévő jótett lelkeket. Azok menekülve tovaszálltak, elsuhantak, rebbentek, mert segítő kezükbe tőr került a fájó könnyek helyett, hátukba balta a baráti simogatás helyett, szemük közé őrjöngő parázs, mely most marja és ködösíti látásukat, az őszinte könnytől áztatott szempár helyett. És tovább tombolás melyet nem állíthat meg semmi csak saját maga.
2 ember ereje kell e lánc ismételt összefűzéséhez, 2 ember akarata, 2 ember elhatározása, 2 ember szeretete, 2 ember megértése.

Elvárások
Miért vannak, mire jók és miért csak rosszat szül ez a szó. Pedig biztos van jó értelme, eredménye is csak most nem látjuk.
Tönkretesz, elválaszt barátot baráttól, társat társtól, felnőttet- gyermektől, szülött - lányától, fiától és nem hagy maga után, csak romokat, port, káoszt, és fájdalmas tátongó fröcsögő kínt.

Nem segít , a csitítás, a simogatás, vigasztalás, mert nem attól jön kitől igazán vágyjuk, nem az ül ott ki valóban csillapíthatná azt a fájdalmat mit okozott. Nem is hiszen nem ő okozta és hiába szajkózzuk, hogy ő biztos nem tudta mily lukat éget szavaival, tettével, kommunikálni kéne, beszélni egymással, nem elordítani egymás mellett süket fülekre találva, hanem beszélgetni.

Olyan ez is mint a kiábrándult szerelem, érzelemhiányos, felesleges beszédcsődület, mert nem hallják meg szavukat, mert a jó akarást is csak bántásnak, szúrásnak érzik, a jó szót fájó visításnak, simogatást kellemetlen érdes érintésnek mi megborzongatja a lelket is. És csak fáj és fáj és csak fájni tud, a tehetetlen düh, kín, akarat, érzés mit a másik iránt táplálsz váltogatja egymást az mégis mintha nyilakká , tőrré, dárdává, gonosz varázslattá változna mire odaért a szeretett személyhez nem maradva jó szó, szeretet, bánat, könny imádat benne.

És ha ezen értelmes 21 -edik századi értelemmel ez nem megy akkor is meg kell értenünk, hogy a másik egy személy melyet más vágyak más érzések motiválnak, mást tart fontosnak mint mi. Ő nem mi vagyunk és ez így van rendjén, ez igy jó. Hagyjuk kibontakozni , elszállni a madárkát ha egyszer már engedtük repülni és belekóstolt szabadságába, azt szépnek jónak találta, vágyva tekint vissza rá. Nem lehet csak úgy megerőszakolni gondolatait, gondolatmenetét, érzését, értelmét. Nem lehet ráerőszakolni vágyainkat, akaratunkat, általunk elpuskázott lehetőségek kihasználása nem az ő feladata, útja nem a mi utunk neki sajátja van. Akkor is ha fáj, hogy nem ért, nem érzi hogy szeretjük, mert számára káotikus tánc helyett csak ide oda vonaglások jönnek át és látszanak mely értelmetlen és sértő.
Meg kell találnunk az utat a másikhoz, közben legyőzve külső és belső akadályt. Én ebben már nem tudok többet adni, nem megy ez a csata szétzúzott , megölt, mert valahol kettőtök között voltam fél úton, tompítván az egymásnak küldött nyálkás trutymót, mely fujtogat. Próbáltam általatok mondott bántó tüskéket lefordítani másik számára érthetővé igazi mivoltu szeretetté variálni. Nem húztam se ide se oda, próbáltam kommunikálni és értésetekre adni állandó acsarkodásokkal nem juttok előre, nem lesztek a másik számára érthetőbbek, szebbek, jobbak. Nem fognak jobban felnézni rátok, se te, se ő nem fog figyelni mert kacifántos vonaglás, óriási fülsértő lárma egymástól tovább taszít és méterekről melyre eltávolodtatok nem engedi hallani suttogó kérést sem már.
Jót akartam tenni hozzám közel állókhoz, és közben reméltem hogy az a valaki is meglátja a lényeget. Hogy Ő is megért éngemet majd. Félek nem így lett. Remélem viszont hogy nem örökletes és azzal hogy én még megértem Mazsolát, mozdulatából, rezdüléséből, illatából, szemem sarkából is látom szemének változását, hogy még jó úton haladok. Még lelki társak vagyunk, még azok.

Úgy mint régen. Eszembe ötlik és látom magam előtt, ahogy elhatároztam, könnyes szemmel a kórházi ágyon - ÉN Leszek a legjobb - , és ebben a pillanatban vettem észre, hogy mögöttem ott gubbaszt még a dadus ki kezembe adta átnyújtotta, e törékeny mécsest. Rápillantván láttam szemében a mérhetetlen szeretetet, átérzést, boldogságot, életet.

Nem lettem az és nem is lehetek, de tanulok ,melletted, veled együtt, életről, emberről, természetről, rólam, rólad, mindenkiről.

És ha értetlenül állok előtted egyik napon, ne átalld feladni, hogy megérts és megértselek.



"Ich habe gelernt, dass du niemanden dazu bringen kannst, dich zu lieben. Alles, was du tun kannst, ist jemand zu sein , den man lieben kann."
"Én megtanultam , hogy senkit sem kényszeríthetsz arra hogy szeressen téged. Minden amit tehetsz, hogy olyan valaki leszel akit szeretni lehet. " ( ismeretlen)

5 megjegyzés:

Lacel írta...

Erre most nagyon szükségem volt :)

Köszönöm!!!!

KisVirág írta...

Milyen fura, hogy sokszor a legszebben, legjobban cselekedni a legnehezebb, és hogy megannyi fájdalmat von magával, pont azt, amit el kellene engednünk, el akarunk engedni... de talán ha felnövünk ehhez a feladathoz, ha végre sikerül, azt is belátjuk, azért a jóért és szépért megéri ez a küzdelem!

Én (csak én vagyok) írta...

Igen Lacel először neked szántam, de megszégyelltem magam egy kicsit mert ódákat nem akartam írni.
Aztán valahogy mégiscsak összefüggött a napok óta érlelt kétségbeesett fájdalmammal és ez lett belőle. Remélem segíthettem és mint balzsam valahogy elértem, hogy jobban legyél, ha gyógyítani fájdalmad nem is tudom, de szeretetet, együttérzéses borzongást, pillanatnyi jó érzéses rezdülést okozni igen. Mert valljuk be ti is nekem. És ugyan úgy szükségem van jó szóra, bátorítóra, elgondolkodtatóra, töprengőre, dorgálóra, irányba igazítóra mint mindenki másnak. A csomagolás, jó szándék nem mindegy. :)

Én (csak én vagyok) írta...

Igy igaz Virág, nehéz, mindig elcsodálkozom hogy valahogy még mindig nem tudok elengedni. Még tanulnom kell.

Lacel írta...

Én mindig törekedtem a legjobb-ra

Megváltozni nem akarok... Úgy hiszem jó vagyok így, ahogy..

Minden mérgem, s minden fájdalmam ha ki is kell magából és lélegzik azt a magányom szülte.

Remélem nem árok vele, s ha ártok is, akkor rendbe hozható.

Nehéz...