09 október 2009

Furcsa kapcsolatok



Most már tisztábban látok, nem azt mondom hogy mindent, talán soha nem fogok mindent látni. De nem burkol be a rózsaszínű köd, a tudatlanság fátyolával, avagy a tini képzelgés.
3 éve nem találkoztunk, de a keserűség , az a megbocsáthatatlan harag persze még mindig nem szünt meg, nem halt ki belőlem. Azt hiszem soha sem fog. Nem és nem , talán tudatosan nem engedem. És ha engedném is milyen érzés maradna utána? Nem tudom. Csodálkozom magamon hogy szerethettem valakit? Szerettem e egyáltalán? Vagy az érzéseim , kitörni való vágyam volt akkor erősebb és megpróbáltam elhitetni magammal hogy szeretem?

Még mindig nem tudom rá a választ. De már nem izgat.

Mit várt tőlem? Nyakába ugrok? A sok rossz után? Boldogan üdvözlöm mert jött? Hálálkodok neki, hogy megnézi évi esetleg 1 szer a fiát? Kell egyáltalán hálát éreznem iránta? Vagy mintha nem is lett volna az a 3 év és az előtte levő szörnyű közjátékok egyvelege, nem létezett. De igen és nem lehet elfelejteni. Én nem tudom.

Ő beszélgetni szeretne, este borocska mellett. Velem. És ajánlatot tenni.
Furcsa, nem tisztelem, ő szem tisztel. Ha tisztelne nem viselkedett volna igy, vagy legalább megpróbált volna kapcsolatot teremteni és nem a hátam mögött a családommal jó pofizni és intézkedni. Hát igen ez is fáj még mindig fáj hogy a családom mindig neki ad , adott igazat. De lassan feldolgozom, szépen lassan.

Hamis kép. Hamis . Hamis . Hamis.

Nem tisztel és én sem tudom tisztelni. - És mi értelme beszélgetni? - kérdezem.
- Őneki semmi baja velem. - hangzik a válasz. - Heh- gondolom magamban. - Még barátok sem vagyunk. - De ő ismer éngem, tudja milyen vagyok. Nem változtam semmit. Talán csak a hajam lett rövidebb. - erőlködik. - Áu. ez fájt gondolom magamban a hiúságomnak. Szerintem sokat változtam, jobb, érettebb ember lettem. Nem vagyok már az a naiv 19 éves, és nem vagyok már annyira buta sem, hogy egy - egy mosolynak bedőljek, és azt higgyem valamit jelent neki vagy más férfinak. Nekik csak egy mosoly, egy hátsó szándék még nem jelenit komoly érzelmet, tiszteletet, megbecsülést.

Ha tényleg érezné ezt én is érezném, hogy komolyan gondolja amit mond. Nem teszi. Reakciói, dacos , gúnyos viselkedése, kötözködő volta nem támasztja alá szavait ezzel kapcsolatban. Persze tesztelem, és igen éreztetem vele hogy nem kívánatos. Igen ez mindent megmond, elmond megmutat. Mit képzel elfelejtem mikor gyermekünk előtt ütött? Elfelejtem hogy az utcán hagyott? Elfelejtem hogy haragból irántam az utca kellős közepén lerakta saját fiát és otthagyott minket? Nem tudom, nem megy. Elfelejtem, hogy nem tett a kapcsolatért semmit és most is csak azt várja hogy én dolgozzak érte, én alkalmazkodjak, ő meg csak van. Persze én is hibás voltam, akkor ezt én is tudom. Én visszaütöttem, nem hagytam magam, védtem magam, a fiam, elképzeléseimet. Többször megpróbáltuk, minek már nem tudom. Akkor nem láttam tisztán.
- Én nem ismerlek. - mondom neki. - És te sem ismerhetsz engem. - ha ismerne nem viselkedne így. Ő felnyomja idegemet a plafonig, de nyugodtan , mintha semmit nem érzeném folytatom. - Miből gondolod hogy mosni főzni, takarítani fogok rád mint egy cseléd. - végül is felajánlotta hogy menjek ki Svájcba hozzá 1 hétig keresek ott munkát. Aludhatok az ő helyén hiszen ő este dolgozik. Fúj, még bele gondolni is rossz. ÁÁÁÁÁÁá. - Jó nagyon nemes voltál hogy felajánlottad és köszönöm , megnyugtathatod a lelkedet , de nem fogadom el. - mondom neki és közben forog a gyomrom. Mit képzel majd kegyesen hajlongok előtte. Egyáltalán már megint ki tervelte ezt ki? Biztos a becses család. Úgy érzem magam mint a múltkori alkalommal, mint egy marhát kiraknak vásárra. Jó jót akarnak, nyugtatom magam. Akkor is csak azt akarták egy fiatal falun élő fiatalembert elhagyott a felesége, és nagybátyám rám gondolt vigasztalásként. Még megkérdezte apámat hogy mit szól hozzá aztán nővéremmel együtt elkezdték a beetetést, hogy a tehén arra menjen ösztönből. Nem baj ha nem tudok főzni mondja még nagybátyám majd kiakasztom az éthordót a kapuba erre csak- csak képes vagyok azt lesz kaja az uramnak. Vicces.
Most ezt is megtervelték. Okoskodik mindenki.
Semmibe néz mint mindig. Tudja hogy gondok vannak a gyerekkel, beírást is kapott a jó lelkem elengedi vele este 7 után mert azt mondta 8 -ra visszaérnek, egy frászt, már megint a régi játékot játssza és fél 10 kor érnek haza Élet hulla fáradt. Holnap suli nem fog tudni koncentrálni, szép szép. Á nem húzom fel magam. Ő válasza csak annyi hogy tudhattam volna ha 7 után mennek el 8 ra nem érnek haza. Haha. Komolytalan nem? Vicces, dolga egyenlő a nullával, gyermeknek semmit sem hozott, és igy is azt képzeli lehet befolyásolni. Persze persze.

Haverok miért nem húznak fel ugyan azzal a beszólással míg ő igen is fel tud. Talán a düh munkálkodik még mindig bennem. Nem vagyok vele már olyan mint a többi embertársaimmal, nem is akarok, mi vagyok én tolmács, tanuljon meg magyarul vagy tanítsa a fiát meg a saját nyelvére, egyiket sem teszi pedig kértem rá. Biciklizni nem meg el vele, ugyan igy focizni sem megerőltető lenne. Szegény öreg ember. Anno első látogatásánál család akkor is őt ajnározta, nem tudja mit tegyen a gyermekkel értsem meg. Nem tudom, én ha akarok egy kapcsolatot akkor mindent megtennék érett, mindent határ a csillagos ég.

Megnyugszom már csak pár nap és kész visszajutunk a való világba , és kidob a pokol bugyra el is lehet felejteni az egészet ezzel nyugtatom magam. Volt nincs. Nem és nem fog felhúzni. Levegő. Megfordul az agyamban még az is miért akar eltávolítani a gyermekemtől, miért segédkezik abban, hogy távol legyek a gyermektől 1300 km rettenetesen messze van , a hideg futkos a gondolattól a hátamon.
Mit vár, ha ő egyáltalán nem tesz semmit majd alakul magától. Álmodik. Furcsa csak magára gondol megint.
Én ha pasi lennék és egy elhidegült kapcsolatot szeretnék barátira emelni tennék is érte. Vagy megint én gondolkodom rosszul? Mert tennék érte? Sokat adok megint, és sokat várok. Én ha pl. Hódítani, bizalmat visszanyerni, barátságot építeni akarok nem arra várok hogy belehulljon az ölembe minden. Ő nem tett ezért semmit, és ha én akadályba ütközök nem adom fel mert akarok valamit. Gyenge akaratú, gyenge jellem. Ennyi.

Minek is mondjak bármit is mikor el sem jut hozzá, elugrik előle, bástyát állít elé. Nem akar és nem tud megérteni, szavaim süket fülekre találnának. Bántásnak, rontásnak, rossz akaratnak látszanak. Nem hall, nem lát, nem mond.
Ezért csak hallgatok, csöndben ballagok mellette és hagyom, hagyom kérdéseim a fejemben, értelme nincsen.

Minden szó hiába, ha nincs bizalom. Feleslegesen elpazarolt szó, értelmetlenül kimondott próbálkozás. Sok mindent meg tudok bocsátani, de elfelejteni nem tudok. Szóról szóra tovább lépni, a szavakon keresztül a megértésig. Ez még messze van nekünk. Tisztelet.

Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.

/Weöres Sándor/

15 megjegyzés:

KisVirág írta...

Tudod, ameddig ilyen érzések vannak benned "iránta", addig nem közömbös. S mindaddig sosem lesz közömbös, míg nem tudod lezárni. Hidd el, ismerem az érzést! :) A másik, hogy a pasik másképp gondolkodnak, nekik nem fáj az, ami Neked nagyon, s ha Ő úgy is véli, hogy semmi baja veled, az csak azért van, mert az Ő lelke és agya másképpen működik. Nehéz megérteni, talán sosem fogjuk tudni, de azt hiszem, nem is kell! Légy erős, nem ellenséges, és sérelmeid nyugodtan add tudtára. Ha kimondod, már egy lépést tettél afelé, hogy meggyógyulj, hogy csillapodjon a düh, a vád, a gyűlölet. Addig viszont valahol mélyen szeretni fogsz egy picikét...

Én (csak én vagyok) írta...

Nem akarok többet őszinte lenni hozzá, annak ellenére hogy nagyon ellenemre van a hazugság. Nem fogok neki adni lehetőséget hogy bántson , többet nem. Próbálgatja , napról napra bánt, piszkál, beszól. Nem baj. Nem tudok és igazából nem is akarok neki megbocsátani Virág. Nem akarok. És tudom hogy nem közömbös , mert nagyon közömbös lennék ha a dühöt kiereszteném. De nem érdemli meg. És azt hiszem soha sem akarok megbocsátani neki, legbelül nem, az más amit mutatok. Élet kedvéért dicsőítem, magasztalom. Ráér Ő észrevenni milyen egy lélektelen ember az apja. Tudom hogy ronda, nagyon ronda gondolatok, és szégyellenem kellene magamat. Nem őt hibáztatom , csak a jellemét nem szeretem. Ilyen kis esendő ember vagyok csak.

Valakit szeretek, valakit ki nem állhatok.

Tudom, rádöbbentem hogy nem közömbös, vagyis tudatosult bennem. De ha nem érzenék semmit akkor egy lelketlen embernek érzeném magam. Csalódtatok? De ilyen vagyok.
Elgondolkodtató, mert ő adta nekem ezt a kincset mi az Életet jelenti nekem, a mindenem. Egy szerelem gyümölcse és ilyenkor az jut eszembe hogy csak mi nők vagyunk képesek erre. Mert ringatom magamat abban a tudatban hogy ez valóságosan csak akkor jöhet létre ha mi képesé tesszük a csoda megvalósítását. Egy fontos része vagyunk az életnek, mely csak mi általunk jöhet létre, mi szeretetünkkel, szerelmünkkel alakulhat ki. A csoda csak akkor valósulhat meg.

KisVirág írta...

Drága, az az igazság, hogy néha kicsit zavart vagyok, mert nem tudok kiigazodni a sorokon :) így azt sem tudom, mi az, amivel valójában és annyira megbántott, DE jó, ha kiadod a dühöd, bánatod, és hidd el, nem ítéllek el, s nem csalódtam azért, mert nem adsz neki "zöld utat". Tudod, pontosan megértem, még így a történtek ismerete nélkül is, hiszen magam is átéltem/átélek ilyet. Már képes vagyok arra, hogy a szépre, csak a szépre tudjak visszagondolni, s azt ölelni. Már képes vagyok arra, hogy úgy tudjam szeretni, hogy az örök marad. De ha véletlen úgy hozza az élet, hogy megpillantom, megfordul bennem a világ, és minden rossz, melyet elkövetett, melyet elhazudott, feltör újra, s akkor nem érzem, a szépet, sem a szerelmet. Akkor fájdalmat érzek, s azt, sosem fogok tudni vele egy szót sem beszélni... Vannak örök szerelmek, s vannak örök fájdalmak is. Neked vannak érzéseid, saját érzéseid, és ez jó! Igaz, hogy szabadok csak akkor lehetünk, ha megbocsátani is tudunk, de sokszor ez nagyon nehéz! És igen, mi Nők mások vagyunk, nagyunk mások! Ami nekünk nehéz és fájdalmas, az nekik "könyebb" a sajátságaiknál fogva. Nem hibáztatom őket, s azért sem, hogy nem tudják kitalálni, mi van bennünk! Ők ilyenek, s lehet, könnyebb is az életük, ám tudod, én mégsem szeretnék olyan lenni, mint amilyenek sokszor ők... Emeld fel a fejed, húzd ki magad és az ÉLet, a Kincs legyen a mindened! Meh kell tanulnod kizárni és megoldani, ezért ez a nagy feladta előtted! Az ő falait pedig ne akard lerombolni. Ő építette maga köré, és a téglák túl vastagok, ő maga pedig túl gyenge ahhoz, hogy újraépítsen valamit. Igen, erre mi Nők sokkal alkalmasabbak vagyunk! :)

Én (csak én vagyok) írta...

Zavaros vagyok mint a patakvíz, néha simán csak löbbölli a partot , néha tajtékosan csordogál, de mindig valami hajtja, mozgatja viszont az alját nem látatja. Tudom :)
Megbántott, és azzal bánt hogy semmibe vesz ennek ellenére elvárja hogy beszéljek vele, és értékeljem őt. Ő viszont nem teszi ezt.
Annyira mások, de ugyan úgy érző emberek mint mi. Hát igen.
Talán ezért nem tudok neki megbocsátani, mert semmit sem változott.
A nagy feladat, az igen az most ott dörömböl az ajtóm elött hogy engedjem be, de nem szeretnék megint egyedül maradni. áh, már megint csak kis homályt bocsátok a világra magamból. :9

Köszönöm Virág, valahogy mindig gondolnunk kell rá hogy Ők férfiak mások.

Dániel írta...

Egy kicsit elgondolkoztam, amikor végigolvastam a szöveget. Szomorú dolog, hogy az ember még fiatal, de máris rengeteg sok rossz dolgon kell keresztülmennie. Ilyenkor találkozhat az első nagy tapasztalatokkal, és ennek az időszaknak elég nagy jelentősége lehet abból a szempontból, hogy később önmagában milyen világkép fog kirajzolódni. 19 évesen még valószínű, hogy sok az ismeretlen, új, felfedezésre váró dolog, csak az nem mindegy, hogy ezt miképpen tapasztalhatjuk meg, és ez későbbi életünkre nézve milyen módon fog kihatni. Csak bizakodhat az ember és reménykedhet abban, hogy szép élete lesz. A nem várt események viszont mindent felboríthatnak, beláthatatlan következményekkel járhatnak. Az egyik legmocskosabb dolog az életben, ha az embert elhaggyák, de még a kapcsolatot sem tartják vele, csak a családjával, de azt is sunyi módon. Még nagyobb bűn, ha párja mellett még saját gyermekét is elhaggya, egy olyan emberi bűn, amit nem lehet megbocsájtani, ha meg is lehetne, akkor is csak nagyon nehezen. Egy kapcsolat, legyen az egy párkapcsolat vagy akár házasság, mindig egy életre kell, hogy szóljon.
Elég nagy felelősség is, mert e nélkül nem működhet egészségesen egy kapcsolat.
Úgy gondolom, hogy ha nem is tisztelted, mert ilyen embert tényleg nem lehet tisztelni, de mégis megmutatkozott egy fajta hajlandóság, és ez nagyon sokat jelent, mert ha ez nem lett volna meg benned, akkor egyáltalán nem is álltál volna szóba vele.
Ez nagyon sokat jelent, nagyon nagy érték. Ezért is sokkal jobban tisztelem a nőket, mert ők minden megaláztatás után is képesek reménykedni, és ezért sok mindenre képesek. Míg ez sajnos rólunk, férfiakról már nem igazán mondható el.

Dániel írta...

Nem tisztelted, de megvolt benned a hajlandóság, hogy beszéltél vele, hogy szóba álltál vele, mert megtehetted volna, hogy hozzá sem szólsz, de te más ember vagy. Ilyen szintre nem szeretsz lesüllyedni, és ez érthető is.
Ilyenkor egy nő azt gondolhatja, amikor több év után meglátja párját, hogy valóban azért jött, hogy őszintén tisztázhassa a vétkét,
és láthassa gyermekét. A nőben még ez a fajta remény is él, de később sajnos csalódnia kell. Talán benned is meglehetett ez a fajta érzés, de amint meghallottad beszédének legelső mondatait és emberi reagálásait, egyből minden szertefoszlott benned, és az újabb csalódás még nagyobb ellenszenvet szült. Viselkedéséből, megnyilatkozásaiból csak egy hamis ember képe rajzolódik ki.
Számára az elmúlt évek semmit sem jelentettek, míg távol volt. Most is ugyan úgy lerázta magáról a felelősséget, mint tette azt régebben. Az őszinteség semmi féle jelét nem mutatta, egy könnyebb utat próbált választani magának, amit a férfiak előszeretettel szeretnek alkalmazni. Ez a hátsó szándék, amikor azt hiszik, hogy könnyen meg tudják vezetni a nőket. Úgy gondolják, hogy ha álarcba bújnak akkor rögtön megoldódik minden, a problémák pedig egyszerre csak úgy eltűnnek. Azonban az elvesztett évek bepótolhatatlanok egy ember számára, amit még egy Svájci út sem tud pótolni.
3 év vagy legyen akár mennyi elég hosszú időszak egy ember szemében. Felbecsülhetetlen veszteség, fájdalom, életünkben egy akkora üres tér, amit sokszor még felfogni is alig bírunk, nem hogy túljutni rajta.

Én (csak én vagyok) írta...

Most találtam rá amit irtál. Ténferegtem gondolataimban, belelapoztam piszkozatként hagyott feljegyzéseimben és úgy döntöttem tovább nosztalgiázva megnézem a kommenteket. Azt hiszem valamit elállítottam és azóta ez a kis édes nem jelez semmit. Áh igy kellett lennie.
Vegyes érzések mert igazából nem tudom első olvasásra hogy magasztalsz használom ezt a szót vagy éppen elítélsz tetteimért. Igaz honnan is tudhatnád a teljes valót. Én is hibáztam , teméntelen sokat. Ezek a hibák ami napig is őrjöngve kergetnek. Valamelyik most is rám kényszeríti magát rákényszerít az élet.
Szociális lények vagyunk mert arra teremtettek hogy a családot fenntartsuk bármi áron. Ezt viszont egyre jobban levetkőzi magáról a felvilágosult női társadalom. Kik a hibásak? Igazából nem tudom. Habár én is élek néha a szőke nős viccekkel takarozva kihasználva előnyeit, ugyan úgy ahogy néha odacsapok egy ronda férfiviccet is.

Dániel írta...

Szerintem ez nem lehet kérdés.
Mert így bánni egy nővel, mint ahogy veled bántak, az nem tisztességes dolog. Nem egy férfihoz méltó viselkedés, főleg nem egy nővel szemben. Láttam már sok cifra dolgot az életben, de elég jól kiismerem a férfiakat, mivel én is az vagyok.
Sokan hibázunk, mert nem vagyunk tökéletes emberek, de mindig van egy határ és ez a férfi átlépte most és nagyon megbántott téged, mondhatnám azt is,, hogy teljesen beletaposott a lelkivilágodba.

Dániel írta...

Nem látok bele teljesen, de vannak megérzéseim. Amikor elkezdtem olvasni bejegyzésedet, lassan de elkezdett valami lepörögni előttem.
Nem tudom mi, csak annyit, hogy így ember nem viselkedhet, de mégis megteszik. Így viszont nem tudhatom, hogy mekkora kár ér egy nőt, és meddig marad ez meg benne?
Ezek a nagy kérdések.

Dániel írta...

Fiatalemberből Dani lettem, így a korrekt.

Dániel írta...

Az a fő probléma, hogy az emberek nem tudják, hogy mit jelent a szenvedély. Számukra birtoklás, birtokolni valakit, de szerintem másképp is lehet valakihez ragaszkodni vagy szeretni.
Úgy viszont nem hogy elhaggyuk az embert, utána meg visszakívánkozunk hozzá, ez nem járható út.

Én (csak én vagyok) írta...

Nem tudom. Valaki nagyon más. Valaki nem tud bánni az érzéseivel, indulataival. És most írásod erre késztetett. Hogy elgondolkozzam, mi az ami miatt néha képtelenek vagyunk kezelni dolgokat, pedig volt idő mikor mindez ment. Volt idő mikor minden ok volt, logikus lépések követték egymást. Aztán persze volt mikor nem.
Vannak tehát emberek kik nem tudják ezt elmondani csak tombolnak , ütnek, isznak és szörnyűségeket hagynak maguk után.
Ők miért nem képesek rá? Aztán vannak emberek kik, mindig minden helyzetben kacagó hangjukat hallatják mindegy mi történt. Vidám dallam. És vannak kik örök pesszimisták, úgy sem sikerül! Vagy talán nincs is pesszimista ember csak a magukba vetett hit hiányzik, és a másikba vetett, a világba vetett? Ki tudja.
Ha tudnánk is abban a rossz állapotban sem tudnánk változtatni rajta, ezt tapasztalom. Nem tudom most pl. pozitívan venni most nem megy, volt mikor igen. Ez is min múlik??

Min.

Én (csak én vagyok) írta...

Fiatalemberből - Dani.

:))))))))))))
És nem bírom abbahagyni. bocs.
ok most szépen feldolgozzuk a változást. ok , még jobban koncentrálunk, még egy kicsit és kész. ok már csak :))
régen jártam erre mikor volt időm így most bukkantam rá erre és megint bocsika mindenkinek aki velem van. Mert hát ezért van ez a blog hogy egy kicsit sírjak, egy kicsit emlékezzek és egy kicsit olvassam az élet dolgairól a véleményeket.

Dániel írta...

Valami rosszat mondtam?

Dániel írta...

Nagy sértés ha megkérdezem azt hogy miért van egy olyan kép a profilodban, ami félig el van takarva és csak a szemek látszanak, ez a te képed?