A sötétség mely előbújt belőlem

Valahogy mindenkinek 2 vagy akár több oldala van, néha kicsinységek döntenek melyik éned bújik elő, és melyik kerekedik felül. Mert hát először meg kell küzdeniük odabenn, belül az igazukért.

Én is szeretnék néha bolondozni, elfelejteni a gondokat, visszacsöppenni a gondtalanságba, de már nem lehet. És ha néha sikerül is úgy tennem mintha nem lengne körül a veszély, a félelem, a nyomasztó keserűség szava. És ha úgy teszek mint egy gyermek akkor pedig csodálkozó arcokat látok magam előtt amik hol csodálkozó szemöldököt felhúzó ábrázattal merednek, vagy éppen rosszalló józan felnőtt megrovó szigorúságával merednek megrettenve rám. Pedig igazából legbelül ők is voltak gyermekek, és talán szeretnék ők is úgy önfeledten érzeni az életet.

Nagy hangzavar volt , de nem zavartattam magamat. Miért nem hagynak a gyermekeknek is lehetőséget arra hogy tomboljanak? Persze ésszerű keretek között. Senkit sem lehet erőszakkal rávenni másfajta viselkedésre , meg kell magyarázni neki a helyes utat, úgy hogy megértse. Merengek mindig, nekem nincsenek érett, tiszta emlékeim az iskoláról, na meg sok se , képfoszlányok, de érzések hiányoznak hozzá, a feledés mámorába futottak, rebbenve elbújtak, talán majd egyszer - egyszer újra előkéredzkednek hozzám. Talán majd akkor hasznukat veszem.
A kréta poros irritáló szaga viszont megcsapja orromat. Nem szerettem , ott szállingózott mindig körülöttem beleragadt a bőrömbe és egész nap kaparta a torkomat, egzecírozott de nem lehetett megszabadulni tőle, piszkos érzést kölcsönzött.

A sötétség körülfogott este és egész nap nyomasztó fáradság telepedett ránk. Mackó szeretnék ilyenkor lenni hogy átaludhassam a telet. Mert igaz mindent megteszünk azért hogy felszedjük a téli fókazsírunkat, így védekezve a fagyok, hirtelen beállt hideg ellen.

Életnek már pár napja lefekvés előtt melegre vasalom az ágyát. :)
Nehogy eláruljátok bárkinek is. HIhi. Tudom, tudom bolondosan hangzik , nem is tudom honnan jött az ötlet, na meg fürdés után hajszárítóval melengetjük magunkat. Aztán reggel pedig pólót és nadrágot vasalunk és a friss melegbe burkoljuk a testünket.
Ennek ellenére nem lehetett nem észre venni azt a pokoli sötétséget ami 2-3 napja telepedett az égre a téli felhők miatt. Félelmetes hogy valóban nem volt átmenet, de ha lett volna is közte mondjuk 1 hét , akkor is nehéz lett volna megszokni az egészet.
Emlékszem régen táskával a hátamon a havat taposva milyen korom sötétben captattam haza 3 km-t megjárva és hulla fáradtan a suli után. Na azt jött a házimunka és a tanulás amit igaz csak ámítottam. Nem volt felemelő , de talán ennek köszönhetem hogy strapabíró lettem. Most meg pörgök mint egy búgó csiga.

Változunk , és változik velünk a világ is, de nem tudom jó irányba e. Majd elválik és mindenki reménykedik ha rossz irányba jutunk előbújnak a rettenthetetlen ufók és megváltják a világot azzal hogy elpusztítanak minket. Talán így lesz, de mi van ha nem ?

"A világ csak ne ítélkezzen. Csak a magunk szenvedését tudjuk fölmérni......"
"Paulo Coelho: Veronika meg akar halni "


A kommunikáció- az első dolog, amit ez életben megtanulunk, és a vicc az, hogy mire felnövünk, megnő a szókincsünk, és tudnánk beszélni, mégis egyre nehezebb kitalálni,hogy mit mondjunk, vagy hogy miként kérjük azt, amire tényleg szükségünk van. A nap végén akadnak olyan dolgok, amikről nem lehet nem beszélni. Akadnak dolgok, amiket nem akarunk meghallani, és akadnak olyanok is, amiket azért mondunk ki, mert nem akarunk többé hallgatni. Akadnak dolgok, amik többet érnek a szavaknál,ezek a tetteink. Akad olyan is, amit azért mondunk, mert nem mondhatunk mást. Bizonyos dolgokat magunkban tartunk, és nem túl gyakran, de néha-néha a dolgok önmagukért beszélnek. És aztán van hogy ezekből az egyértelműnek hitt reakciókból kitalálják mit szeretnénk, de van hogy megint félreértik, és kezdhet az ember magyarázkodni, szavakat keresni tetteire, hogy értség, NE félre értsék.