Á este minden olyan kiforrottan élt bennem mikor végeztem a könyvel ami egész napra eltakarította a való világ gondját. Most, most meg megint próbálom összeszedni azokat az érzéseket amik bennem kavarogtak és valahogy megdöbbentettek. Elszörnyülködtem magam esendőségeimen.
A könyv: menedék. Menedék nekem ki el akarok szökni a gondok elöl, el akarom nyomni a valót ami csúful oda lopódzik és állandóan körülleng. De persze egyfajta szerencsejátékosnak éreztem magam este. Mert hát ez is egy fajtája függőség. De én most nem az alkoholmámorba, drogba, játékszenvedélybe ölöm bánatom, kétségbeesésem. Hanem egy, több könyvbe.
És itt aztán elgondolkoztam hogy pozitív és negatív is lehet egy könyv, jó és rossz( mármint a hatása), fehér - és fekete( mit maga a lapjai között rejlő fekete betűk is ellensúlyoznak)habár iszonyatos tudás, ismeret, szépség, borzongató érzést kelt.
Főleg mikor azzal a beleéléses olvasom mintha én lennék ott, én érezném azt a mérhetetlen jót és összeszorul a gyomrom , mint a kis tiniknek az első szerelemnél. Tapintani tudnám a szeretetvágyat körülöttem, mert ekkor én is szerelembe esek. Vagy mikor a csalódásnál legörbül a szám csücske és kérdem tőlük: miért tetted ezt vele? Miért okoztál csalódást neki? Magyarázd meg! Tedd jóvá! Bocsáss meg neki!
De hogyan? Hát és olvasom tovább , és tovább várom hogy legalább a lapok között megoldódjon a probléma, legalább ott happy end legyen.
Volt úgy lapoztam, hogy ha valami kellemetlen, elrettentő volt nagyon addig hajtottam lapokat míg végre megint minden szép és mámoros volt. Persze ez akkor fordul csak elő ha előbújik türelmetlen , nagyon elégedetlen oldalam, és valami jó után kapkodok kétségbeesetten hogy lássam van szép is a világon. Mert nem akartam látni a csúfot, rondát, gonoszat. Aztán persze felülkerekedett a kíváncsiságom és visszalapoztam , átkínoztam magam a rosszon is tudván a vége úgy is jó lesz.
Lehet viszont egy függőség is mert hajnalig olvasgattam kisebb megszakításokkal, és ez szó szerint így van. Rettenet döbbentem rá , mikor Élet szava könyvem végeztével betoppantak a tudatomba. Persze tanultunk, persze bolondoztunk, de közben fél szemmel mégis a könyvet bújtam. - Rakd már le azt a könyvet , velem is foglalkozz.
Döbbenet!! Ez egy átok lenne?
Persze tömhettem volna magam csokival is agyon míg, ki nem pukkadok de nem én inkább a könyvbe temetkezem.
De hát a könyv a hibás? Valahogy tetszett is meg nem is, de végig arra vágytam hogy a Hadnagy mikor haza ért kedves férjéhez normális szép családi életet olvashatok ki a lapok közül. Persze nem munkamánia , a férfi egysmint odaadó gondoskodása melletti rohangálás. Mégis tetszett. És nem a könyvet kellene hibáztatnom.
Aztán vannak akik a kalandokat hajkurásszák ugyan ezen célból napról napra hogy össze tudjanak gyűjteni pár perc boldogságot életükben. Hajtják , futnak kétségbeesetten és keresik a valós boldogságot.
Megtaláljuk egyáltalán valaha?
Vagy ez az élet rendje, hogy kergetjük a pár perces gyönyört legyen az egy könyv, egy tábla kalóriadús csokoládé, esetleg egy jó adag finom vacsora, vagy egy gyöngyöző harmatcseppes alkoholorgia, esetleg maga a kéjmámoros ágyi gyöngyöző torna.
És mi van az után ? Ugyan olyan elégedetlennek látjuk a kinti világot miután elszáll a köd a szemeink elöl. Ugyan az a szörnyű szürkeség ami nyomja vállunk naprol napra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése