"Téged szeretlek, te vagy, akit vártam!"

Mit bánnám én, ha senki lennél, semmi,

Akkor is csak téged tudnálak szeretni.


Állnék előtted hóban, forró nyárban:

"Téged szeretlek, te vagy, akit vártam!"


Lenne bár a szíved kőből -- hideg, néma,

Csak hadd melengessem a kezemben néha!


Állnánk vad viharban, csitulásra várván,

Lennék fölötted a béke-szivárvány.


Hogyha bármely órán összeforr a lelkünk,

Ennél nagyobb kincset nem lehetne nyernünk!


Hogyha befeküdnél sárba és mocsokba,

Tisztára mosnálak könnyemmel, zokogva.


Ha velem kívánnál szent tüzekben égni,

Élni tanítnálak, s remélni. Remélni!


Mindig csókolnálak, mindig szeretnélek,

Nem piszkolhatna be nekem semmi téged!


Hogyha minden álmod mára semmivé lett,

Két tenyérben hoznék Élet-vizet néked!


Látnál, kinek látnál -- lennék, ami lennék,

De mint a hű szolga, sírba veled mennék.


Csak a kőtáblák! Jaj! És azok a láncok!

Megbéklyózzák nekünk a vágyott világot!


Pedig elmondhatnánk: "Bűn és szenny az élet.

Ketten vagyunk csak tiszták, hófehérek!"

forrás: Black Swan rajongói