A playback becsapás

Zeneimmitátorok!! A playback becsapás

Mert mindenki tudja, aki volt már akármilyen koncerten, hogy egészen más szinten van, ha élő valóságában tapasztalja az ember a zenét, mintha bármilyen profi felvételen kapja kézhez, bármilyen kitűnő előadó tolmácsolásában.

A legtöbb népszerű mai előadó állítja, hogy koncerteken sosem tátog, nem mímel és minden hangszer élő, ám a playback vádja időről időre felmerül.

Bár a playback a rockzene megjelenése óta ismert jelenség, sokáig csak a tévéműsorok velejárója volt.

Ez bevett gyakorlat ma is, ezzel szemben a koncertnek meghirdetett fellépéseken való tátogás, előre felvett zene már kényesebb téma. Sokan csinálják, de valójában tabu - már eleve azért is, mert a playbackhez kellemetlen emlékek társulnak. Erről sokan asszociálnak az úgynevezett tátogó sztárokra, akik csak dekoratív látványelemként kellettek a produkcióba.

Ez nyilvánvalóan a közönség becsapása, de vajon egy playback, vagy fél-playback (ahol csak az alapok szólnak konzervről, az ének élőben megy) haknival is ugyanez a helyzet? A playback ellen ráadásul már kampány is indult, melynek következtében sok önkormányzat sem támogat már olyan rendezvényeket, ahol nem élőben zenélnek a fellépők.

Van aztán példa arra is, hogy csak az ének szól élőben a többi hangszer viszont valamilyen okból felvételről szól.

Ha a saját fellépéseden, ahol minden lehetőséged megvan arra, hogy élőben add elő a dalaidat, és te nem teszed meg, akkor az elfogadhatatlan dolog!!!

"A playback becsapás"

Ez utóbbival sok zenész egyetért, és van, aki nem is elégszik meg a szimpla rosszallásnál.

És ennek köszönhetők a már említett önkormányzati határozatok is.

A playback becsapás, mert az előadók csak úgy csinálnak, mintha zenélnének, és ez alól az sem kivétel, amikor csak egyes hangszerek szólnak felvételről. Ha valaki előállít egy produkciót, akkor azt szólaltassa is élőben, ha pedig ezt nem tudja megoldani, akkor ne akarjon többnek látszani, mint ami valójában.

Azt gondolom, az embereknek joga eldönteni, mit szeretnének látni és hallani.

 Kérünk mindenkit, hogy mindig gondosan ügyeljetek arra, hogy ne csapják be a közönséget: figyeltek arra, hogy egy műsort sehol ne hirdessenek koncertként, kizárólag a tényleges koncerteket!!

Csődcsicsergő

Az inga néha váratlanul kileng. Olyan irányokba is, amire a legkevésbé számíthatunk előre.

Még mindig nem vagyok jól és hát hiába teszek meg majdnem mindent amit tudok. Káoszosnak és kiegyensúlyozatlannak érzem magam. Mi lelet?? Rühellem már. Valami ordatlanul fáj. Olybá tűnik mintha egy gonosz ártó szellem költözött volna belém.

De én nem ordítozok fájdalmamban, nem csapkodok már körém, nem teszek semmit sem.

Belémbújt a gonosz szellemek birodalmából amikor ott jártam, megtalálta a kiskaput amely tárva nyitva várta. Meg akart onnan szökni és ki akarja túrni saját egyéniségemet hogy birtokba vegye a testemet és magáévá tegye. És ezen kísérletek közben fájdalmat okoz.
Próbálok pozitívan gondolkodni, kínosan odafigyelek arra hogy jó hangulatban keljek mindegy hogy mi van. Akkor is . Szépen lassan keltünk, szakítottam időt hogy olvashassak, lassan kikecmeregtem az ágyból. Óvatosan keltettem a kis horkoló ordast aki tegnap nem hagyot elaludni mert olyképpen horkolt hogy belerengett a ház. Sikerült, kicsaltam az ágyból, simogatva puszilgatva, bújva hozzá és na ná végigszimatolgatva. Szeretem az illatát. Hmmm. El is küldtem nyomban fogat mosni én is csatlakoztam, arcmosás hideg vízben most ez is jól esett. Egy száll semmiben futkostunk konyha és szoba között csendben készülődve, darabosan. Kortyoltam kávémat hozzá nem maradt el a reggelim sem a cigi. Minek cigizek mostanság nem tudom. Csak, döntöttem el.
Szóval mint a kis könyvben megírva szépen lassan készülődtünk. Semmi hektik, semmi stress.
Á nem tudtam magam becsapni belül még mindig dúl a harc. De miért? Miért folyik a harcihő? Bár lenne vége már. Egyszer lenn egyszer fenn. De én nem tudom hol vagyok mert kívülről már olybá tűnik okés vagyok de fáj a lelkem. Se nem lenn, se nem fenn.
Hozzáteszem internetes barátom Péter jelentkezett tegnap. Jól esett mert gondolt rám, annak ellenére hogy úgy váltunk el hogy ő most már nem ír én meg kiléptem arról a közösségi portálról mert felállította a szőrt is azon helyeken ahol úgy gondoltam soha nem nő ilyesmi. Szóval megtalált a nagy szájbervilágban.
Na meg régi kolléga is írt sms-t és hát ez is fenemód megrikatot megint. Régi szép idők. De jó is lett volna ha minden marad a régiben.
Vannak helyek ahol évekig voltam és nem találtam egyetlen értelmesnek tűnő lényt sem és van ahonnan csak özönlenek. És aztán el is veszítem őket. Pedig fontosak.
Szóval elindultunk , én munkába . és baleset történt. Fájt a mazsolának és nekem százszorosan fájt. Megláttam ahogy arca megkeményedik és kicsit majdnem láthatatlanul rázkódik a fájdalomtól és félelemtől egyszerre. Ismerem rezdüléseit, minden mozdulatát, tudom mi van vele. Egyek vagyunk még most is. Gyorsan átkaroltam erősen. Kezembe vettem sebes lábát és a nyomban lilába csapó tónusokon rémüldöztem. Fájt, nagyon, nekem is. Rondán beszéltem , magamból kikelve. Én vagyok a hibás.
Sírni szerettem volna. Nem ment. Miért?
Legszívesebben hazamentem volna.
Ő erősebb volt nálam. Látta kiborultam, nagyon. Összeszedte magát és ezzel erőt adott nekem.
Nem vagyok jól. Nem tudom mi van velem. Üres porhüvelyként tengetem létem. Teszem a dolgom, megfelelek másoknak. Ha tehetem olvasok csak hogy ne azon kelljen gondolkoznom ami van ami kerget. De mit gondolkozzak a semmin. Nem tudom, nem jövök rá. Pedig analitikus típus vagyok. Kilengtem mint egy Metronóm de beakadtam félúton.