Szóval akkor panaszkodjunk mi is. :-)
Mint egy szimbiózis természetesen, most csak pozitív értelemben véve, mivel erre gondolok és a természet is sok ilyen pozitív együttélést mutat. Egyre gondoltunk.
Tehát 3 napja fájok, jujgok én is. Fáj a bokám, nem akár hogyan. Még ha megyek nem annyira vagy nagyon összeszorítom a fogaimat , vagy bicegek és elviselhetőbb mert megpróbálok inkább a körém terülő városkára figyelni. De ha fekszek irtózatos. És ha úgy akarjátok venni hát akkor nyafogok, pedig nem, elég nagy a tűrésküszöböm. Fekve majdhogynem elviselhetetlen, mert bárhogyan rakom is oldalt, felfelé a lábfej, lefelé, bármilyen nyugalmi állapotot is választok fáj, húzódik, hasogat, nyilall. Nekem ez már szokásos dolog. Első nap befásliztam szokásosan a drágának is nevezhető évek óta meglévő boka fáslival, általában 3-4 nap alatt elmúlik ha nagyon odafigyelek, de volt hogy több nap kellett. Na ez most a több napos változat.
És igen ez is olyan betegség ami nem játék, ilyenkor elgondolkodom mi lesz ha öregecskébb leszek akkor mi lesz?
Ugyan ez van pl a kezeimmel, karommal főleg könyéktől lefelé lábaimmal pedig tértől. Reuma még nincs bizti megállapítva mert, na sok mertje van.
Kezdődött gyermekkorba, éjszaka iszonyatosan fájt, a lában főleg akkor még, vagyis arra figyeltem fel jobban , a többit alapból elnyomtam.
Akkor a kedves háziorvos azt mondta nő a gyermek csontja ezért fájok. Szóval ittam a tejet nagy elánnal persze nem kényszerből, már akkor is szerettem.
Aztán mikor elkerültem a második X-et gyanakodni kezdtem hogy ez csak - csak nem a növő csontocska lehet. Tettem pár kísérletet a háziorvosnál, de mivel határozott nem voltam "elkergetett" valami kifogással, vagy mert nem tudtam leírni a fájdalmat vagy nem tudom miért.
Aztán nemrég voltam vizsgálatokon. Na mire utoljára Reumatológiára utaltak az én koromban, na jó. Valahogy úgy vagyok vele hogy nem erőltetem. De fájok.
Hogy milyen érzés, erről mindig gyermekkorom jut eszembe mikor a kis suhancok a bogár lábát, karját akarják kiszakítani, az a pillanat mielőtt végleg kiszakad. Na ilyen érzés.
Persze tömöm magamba Mg, Ca tablettákat ha előjön. És főleg akkor jön elő ha fáradt , kimerült , beteges , másnapos ;-O lennék teszem azt. Hát ilyenkor.
Be is álltam a dokinál várakozó sorba, ott egy öreg néni jött egy kis szuriért mert reuma miatt nagy fájdalmaira ezt szokta előírni a doki, igaz a szurika nem tart soká fél óra múlva megint dinó nagy fájásokat érez a hölgy mégis szépen kivárta a több órás sort. Na én nem, leléptem hisz mennem kellett dogozóban.
Őszintén mi lesz ha öreg leszek? Nem fogok tudni járni? És itt gondoltam bele milyen az ha korábban "öregszik" adja fel a test a munkát, pár 10 20 30 évvel korábban a kelleténél?Milyen érzés lehet már akkor tolószékben lenni, lélekben nagyon fiatalon, belenyugodni hogy a tested nem egyenesedik, karod nem úgy mozog ahogy szeretnéd?
A szemem is ilyen néha ha fáradt vagyok egyszerűen nem lát nem akarja azt tenni mi dolga lenne.
Mert betegeske voltam, légúti problémás pácienske már gyermekfejjel is. Talán csak azért nem az egész életemet töltöttem a kórházban mert szüleim nem igen értek rá ezzel foglalkozni.
Na meg hát apám felfogása akkoriban:- Kórházat elkerülni, mindent lehet orvosolni otthon.
Így történt meg és soha, de soha nem felejtem ez esetet: Mikor tesóka, apu mindenki valamit eszkábált a kertben, hát én nem szerettem lány létemre a konyhában naphosszat már akkor sem sürgölődni. Szóval én is szerettem volna baltácskával, kis nádacskát hasítani és valami szupit csinálni. Na arra már nem emlékszem mi nyerte el akkor annyira a tetszésemet benne de nagyon áhítottam rá én is. Szóval nekiálltam, és mit ad isten véletlen a baltácska nem oda suhant ahova szerettem volna. Nem ám inkább az ujjacskámat kóstolta meg.
Óriási rémületben csak azt láttam, lebegő jobb mutató ujjacskámat. Aha, nagyon megijedtem, de apámtól még jobban rettegtem, így ahelyett, hogy hozzá futottam volna inkább a félig elmászni kész ujjacskámmal elbujdostam. Közben a vér meg fojt és fojt.
Hát tudom, a kerítésen túl bujdostam egy jó darabig, míg szerintem a sokkot feldolgoztam és mertem szembenézni jó apámmal.
Azt hiszem nem kaptam dorgálást, vagy nem nagyot, mert arra emlékeznék, vagy még túl nagy volt a sokk.
Szóval apus hasított két kis lapos fahasábot új vastagságút és odaerősítette a lifegő ujjacskámat a helyére; -Majd begyógyul, visszanő. -mondhatta és ezzel el volt intézve.
Visszatérve vannak emberek, nők kiknek a havi ciklus is kész kínszenvedés, nekem szerencsére 1 szer volt ilyenben részem és emlékszem nem segített semmi gyógyszer, meleg, hideg borogatás a hasra, görnyedés, hason fekvés. Irtózatos egy fetrengő nap volt erre még a távlatokból is emlékszem.
Na és akkor azokra az éjekre, mikor a láztól a hideg rázott és óránként hideg vizes lepedőbe lettem bugyolálva, pedig könyörögtem, hogy inkább meleget adjanak, és ez így ment egész este.
Még itt eszembe jut a fül és fogfájós időszakaim. Áh, azt senkinek sem kívánom. 3 napot kellet egy fogdokira várni mert 3 napos ünnep volt.
Arról nem is beszélve, mikor Élet kiesett a papa teherautójából itthon és kitörte 4-5 alsó első fogát 2 éves lehetett akkor. Az is egy szép sztori . Tehetetlen voltam fájdalmával szemben. Itthon pedig ezzel a dologgal voltak tehetetlenek. A kórházban a doki még fájdalom csillapításra sem gondolt, mikor sokktól remegve beviharoztunk, de röntgenezésre sem. Tovább küldve lepasszolt minket a sürgősségi osztály. Elmentünk hát a fogorvoshoz az szintén tehetetlenül állt és elküldött a megyevárosba a kórházba, hogy ott van szájsebész. 1 órás utunk után ami a balesettől számolva már 2 óra vagy több volt és még mindig nem tettek semmit a szakemberek odaértünk reménykedve a kórházba, mire közölték velünk ilyent, hogy szájsebészt nem találunk ott sehol.
Szörnyűűű. Irtózatos volt.
Külföldön még meg lehetett volna menteni a fogakat, utána néztem.
Nagy nehezen találtunk a városban egy gyermek fogszakorvost, na az végre gondolt a fájdalom csillapításra is. Gyermeket le kellett fogni, ez megint egy irtózat.
Az állkapcsa nem lett megröntgenezve , nem is mondom , évekkel később kiderült szét is törtek a csontfogak is, ami egy kemény menet lesz még míg szép lesz. A hozzá tartozó herce - hurcát nem mesélem. Nem mesélem mert még mindig megcsömörlök ha belegondolok. Ennek ellenére szépen beszél, kicsit nehezen eszik de megszokta hogy ilyen és kész.
És sorolhatnám a légúti panaszokkal járó vizsgálatokat, amik 3 -4 évig tartottak egy nem túl higiénés kórházban, de ez van ezt kell szeretni. Légcsőtükrözést gyermekeknél , oda a szülőket már be sem engedik, csak félig láttam be, de azonnal hányikálni szerettem volna a rosszulléttől. Lefogják a semmit nem sejtő gyermeket és a száját kifeszítve beléöntik míg ő üvölt , toporzékol, rúg - kapál , a rémülettől és az értetlenségtől, öntik- öntik azt a fehér folyadékot belé. Persze ilyenkor megjárta az agyamat a gondolat mi van ha levegőt is venne a poronty, eh félrenyelné az egészet ez nem veszélyesebb mint hasznosabb dolog? Ez az egész. Az évekig tartó kínlódás, hogy kiderüljön miért is sípol az a tüdő. Na szerintem még most sem tudják.
Alapvető fejtegetésemről ugyan letértem, de már megcsömörlöttem előhalászni a régi élményeket, és még mindig fájnak.
A lényeg a lényeg, nem tudom milyen lehet fiatalon tehetetlennek lenni, nem futni, nem tudva táncolni , ugra-bugrálni. És mégis belekényszerülve csak ülni és nézni ki az ablakon, valahogy belenyugtatni a vándorolni kérő lelket , hogy ugyan már mi ezt nem tehetjük meg. Mi testileg öregek vagyunk. A fájdalmat azt ismerem, a testi fájdalmat, de talán a hozzá társuló lelki elnyomását azt felfogni nem tudom.
Szóval ilyen és ehhez hasonlón járt -kelt az agyam az éjjel, mert aludni azt nem tudtam. Heh hisztis is vagyok és aluszékony ma.
