A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érdek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érdek. Összes bejegyzés megjelenítése

08 július 2009

Bizalom-Barátság - érdek



Mit jelent ez az egy szó, kinek mit.

Megfigyeltem, a felnőttek időnként összetévesztik a szép szavakat a nagy szavakkal. Fogalomzavarodottak. Pedig tudhatnák, mi a különbség. A nagy szavak hazudnak. A szép szavak, pedig egyszerűen csak igazak, és néha védtelenné tesznek. Ettől félnek. A néhától.

Vavyan Fable

Mert úgy gondolja, hogy ő jobban tudja mi jó neked, és olyanoknak mesél el dolgokat akiknek a fülébe nem ildomos hogy eljusson. Tudja, hogy nehéz a helyzeted tudja, hogy kemény az életed, és tudja, hogy akár egy szóval is még jobban elronthatja, megnehezíthet, és szétrombolhatja az életedet. Szó szerint mindent elveszíthetek, miért, mert ő úgy döntött a fiatal kis lényével, hogy ezt milyen jó is a nagyvilágba kirakni.Kérdezem mit tettem én ,kérdezem mi jár a fejében ilyenkor? Barát az ilyen ?

Mérhetetlen csalódás és fájdalom lakozik bennem, düh, érzéketlenségem a külvilág felé még jobban fokozódik. Nem bántok senkit, nem okozok senkinek sem fájdalmat azzal amit teszek, egyszerűen szeretném megtalálni magamat, az én módszeremmel. Ebben nem tud segíteni fizikailag senki sem , esetleg tanáccsal igen, de ilyen személy most nincs a környezetemben. Mert így kell lennie, így van megírva.

Az érdeklődés az érdek szóból ered, érdekel valaki, mert fontos neked, érdekem fűződik hozzá, hogy jobban értsem, ha értem, akkor jobban ismerem, ha jobban ismerem, akkor jobban szeretem, jobban becsülöm, képes vagyok adni neki.