Emlékek , érzések. fájdalom

Újra itt vagyok, habár nem vesztem el de ahogy a tavasz illata kicsalogatja az embert a házból úgy tününk el mi is a gép elöl a sötét szobából hogy egy kis napot érezzünk az arcunkon. Finom madárcsicsergést, illatokat, lágy tavaszi szellőt. Hiányoztatok, a nyugalom , a tanácsaitok, persze a nagy rohanásban ha volt időm be be pillantottam titokban hozzátok de sok időm nem volt talán vétkes is vagyok ezen vádak alol nem bújhatok ki. Igaz igaz.
Nyugtalan vagyok feszült és keresem a lelkemet ismét. Valami megnyugvást meghitt pillanatot. És ismét a könyvek világába rekesztem magam.

Pár sort elrakok mert sajnos megjegyezni nem tudom mind, de annyira belémivódott az érzés melyet keltettek olyan alap bölcseletek melyek szebbé tették napomat. így megosztom talán veletek is és boldogabbak lesztek ti is , had higgyem , egy kicsit én is hogy vannak csodák még az életben, csodák melyek előrébb repítenek vagy éppen hátrébb hogy újult erővel most jobban ügyesebben sikerüljön minden.

"Akarni... Persze, hogy akartam. Szerelmest és társat akartam, egy hangot késő éjjel a néma házban, érdekes, otletes beszélgetéseket, új elképzeléseket, amelyektől a világnak értelme lesz. Szerettem volan fogni egy kezet, szerettem volna, hogy valaki egyszerre lépjen velem, hogy valaki oltalmazzon, és én őt oltalmazhassam. Szerettem volna megosztani valakivel mindazokat az élményeket, amelyek egyedül kellemesek, de ha megosztjuk valakivel csodálatosak.

Apám könyvei voltak. Mindegyikbe volt írva valami. A kedvencemet Mildred néni írta, így szólt: Azokra az időkre, amikor szeretnéd leköpni a világot, John, néhány shakespeare-i gyilkosságnál és árulásnál jobban semmi nem segíthet, hogy szebbnek lásd a magad életét.

Együtt,
bárhol legyünk is.
Ahol ha kereslek,
megtalállak,
ahol ha kimondom a neved,
válaszolsz.

Mindannyiunknak vannak bajai és csalódásai és veszteségei. Néha eltűnnek, néha nem, és ha nem megpróbálunk változtatni, és mégis élni. Talán más életet, de nem feltétlenül rosszabbat. "

Elbűvölt és nem szeretném elfelejteni őket érthető :-)

Szerencsejáték Szeretem - Nem szeretem , Akarom - Nem akarom

Ki tudja mi a helyes út. Alakul majd nem kell aggódni adtam a tanácsot barátnőmnek aki kétségbeesetten kereste az igazit és elfutni látta az időt, kilátástalanul, kiéhezve várta az örök boldogságnak hitt kapcsolatot.
Én meg a nagy káoszos világomban örültem a magam nyugalmának családi nyugalmamnak.
És beletörődtem hogy ez igy jó nekem, minek is az a sok hűhó , vihar, érzelem kavalkád ami ezzel jár és teljesen felborítja közérzeted, kedved, hangulatod és vele mindent az életedben. Könnyebb volt nekem miért hisz ott van Élet akitől kapok szeretettet, simogatást, kedves szót, aki úgymond törődik velem és nem kell színlelni az életet. És persze rondán hangzik de igen én adom meg az irányt és kihasználom míg még ott van nekem. Mert lesz idő mikor kirepül és ott álok majd egyedül a küszöbön az éjszaka kellős közepén, és senki nem szól hozzám még ő sem mert neki már van egy külön élete. Mily nehéz is lesz elengedni. Mily fájdalmas. De szoktatom magam hozzá.

A sztori úgy folytatódik hogy a sors ebben az életben a Család megismerésével küldött tanulni mondta valaki számmisztikával kiszámolva a múlt héten. És nem véletlen hogy kivel találkozol, kivel fűz össze a sors, kivel mennyi időre és milyen intenzitással.

Igy alakult hogy az új munkahelyem miatt összefutottam egy férfival akivel 1 csapatban dolgozva kellett a feladatokat megoldani. Szimpatikus volt és arra gondoltam milyen jó is volna megosztani egymással mit tanultunk, kinek mi volt a tapasztalata. Aztán elkószált ez a gondolat is és éltem tovább életemet az újonnan megszerzett állással.
Mígnem össze nem futottunk és kiderült Ő is felvételt nyert az én betanuló helyemen.
Őrültem és gondoltam itt a lehetőség hogy beszélgessünk. Így kellett lennie.
( közben leégett a krumpli , míg a gép előtt ténykedtem , de hát ez is meg volt írva . Vagy nem ?)
Ő a munkahelyemen 2-dik találkozásunk alkalmával a közös étkezőbe hívott beszélgetni, gondoltam miért is ne. Hát mentem. De csodálkozva észleltem hogy nem munka hanem a magánélet van előtérben úgy hogy aki ott van az is hallja. Nem tetszett, mármint az hogy ott és annyi ember előtt egy mondjuk felettesemnek nevezhető ilyen intim kérdésekkel traktál. És szó szorosan értésemre adja szeretne tőlem valamit mert kellek neki és belém zúgott.
Jesszusom. Nem tudom ki hogy van vele de én ezt nem a munkahelyemen intézném.
Aztán beszélgetések, stb. Én nem tudtam mit is akarok, de hát csoda ez hiszen letámadott ezzel.
Ronda számító kis dög vagyok mert miért is mondjak teljes nemet amíg még én sem tudom mit szeretnék. Ízlelgettük egymás személyiségét, elemezgettünk és sokat nagyon sokat kérdezett. Én egyenlőre semmit. Fel is rótta.
De hiszen én kértem időt, értésére adtam hogy zavar ha mások előtt beszélünk meg ilyeneket, zavar ha együtt dogozunk és különbként kezel.
Ő is értésemre adta hogy nem engedem a falak és rácsok miatt közelebb, hogy még a kezem sem engedem megfogni, hogy távolságtartó vagyok, hogy nem kérdeztem...stb.
Szóval mi itt állunk és persze ha nem érzenék semmit és csak játszani szeretnék vele akkor nem érezném jól magam vele, csak kihasználni kellene akkor nem akarnék vele lenni. De baj ha én még nem akarok intim kapcsolatot és Bikás trappolásnak érzeném ha legelső közeledésekor azt kérdezi mikor akarom bemutatni Életet, Családom, mikor megyek el egy fürdőbe vele ahol még sötét is van és derengő lámák pároknak, megkérdezi hogy szeretnék e piercinget a köldök vagy az alatti tájra? Szóval nem hagyom magam letiporni és egy kicsit lassabban ha kérhetném.

Szóval itt tartunk és nem tudom mi lesz a vége, jó e nekem vagy sem. Az állást is a családomra tekintettel vállaltam el , pedig már repültem volna vissza nyugatra. De azt hiszem már nem vagyok az a csitri aki megy a maga feje után és éreztem a családi rezgéseket hogy azt szeretnék maradjak bármi ára is van.
Végül is így forrotta meg a döntés. Igy formált a család, formálta át az utamat. Jó döntés volt-e még mindig nem tudom. Néha belesajog a fájdalom a szívembe, néha pedig egyszerűen csak ok az egész.
Most otthon megint azt a tanácsot kaptam ne hezitáljak ugorjak fejest a kapcsolatba.

Hogy keserűség, csalódás, fájdalom vár e rám nem tudhatom. De miért baj az ha én lassabban szeretném . Lehet hogy az a baj hogy kiéltem már magamat.
De lehet hogy egyszerűbben a belsőm jobban fél mint hogy felvállaljak egy új férfit és megmutassam magam neki csupaszon( persze átvitt értelemben) Őrajta köd talán már nem akkora mert a multkor eléggé eltértek a vágyaink. Nekem gond a távolság , neki nem , Nekem gond ha az új munkahelyemen tudják hogy együtt vagyunk ő ezt sértésnek veszi hiszen nem akarom felvállalni. De kérdem én mit kellene felvállalnom mikor még magam sem tudom merre menjek, hiszen csak beszélgettünk. Nem érek rá felvállalni mikor összeállta a kép bennünk hogy mit is akarunk és közös a célunk.
Majd kiforr, alakul a dolog. Rosszul döntenék ha nemet mondok? Vagy jól? Adódik-e még alkalom hogy férfi odalegyen értem?
1-szer volt az sem végződött örök életűként.
Habár én azt mondom egy kapcsolatban jobb ha a férfi jobban szereti a nőt mint a nő a férfit, talán tartósabb lesz tőle az egész.

A kötéltáncos balerina - nem vagyok én pók!!

Ahogy az úgy nálam lenni szokott, kissebb vihar követ minden jó dolgot, de ez is csak azért van mert még keresem a helyem és a kis naiv formám azt gondolja minden ember jó. Ilyenkor megfeledkezem hogy igazából még szokjuk egymást és lassan kellene nekigyüremkedni. Ovatossan hogy előszőr hagy szokja meg a környezetet, a helyet, a szitut, hogy valahogy annyi minden megváltozott a környezetében, az enyémben is persze. Olyan ez mint a " Kishercegben" meg kell szelidíteni az új dolgokat, az új szituációt, az új kollégákat. Nem lehet fejjel futni a falnak. A hét 3 , 4 napján még ment is valahogy, de aztán elfáradtam és előtört az a kis gonosz oroszlán ami mindig azt akarja hogy rá, csakis rá figyeljenek. Pedig hát csütörtökig valahogy annyira sikerült, ahogy szokott. Hát mit tegyek éngemet valahogy nem lehet elfelejteni, hogy mi is lehet ez bennem nem tudom, minden esetre emberek kik csak 1 szer láttak megjegyeztek és én kényelmetlenül éreztem magam miatta. Árgus szemekkel néztek, méregettek, vetkőztettek a szemükkel. És már nem is éreztem magam olyan okosnak mint eddig. Furi helyzet. Most átgonolom mit teszek szépen és beleinplantálom az agyamba és csakis de csakis ez alapján cselekszem.
- Ne fecsegj
- Figyelmessen hallgas, jobb az mert sok mindent megtudsz a többiektől,- ről.
- na és az egyensuly ah hát ez a legnehezebb, mert nem játszhatod a félős nyuszit, nem is bírnám sokáig igaz. Hanem meg kell találni a kettő közötti vékony, nagyon vékony sávot amin egyensúlyozni lehet.

- Illedelmessen köszönni,
- Tisztelettel viszelkedni ( előre engedni a másikat,stb.)
- Kérdez sokat, Tanulj, Learn it yourself.
- Növeld a Know-how odat.
- Légy kreatív.

Jaj ha útban vagy valakinek kérj bocsánatot. Jaj ettől valahogy mindig úgy érzem egy tarampli vagyok mert ilyen és ehez hasonló folyamatossan megtörténik ha nem is az én oldalamról, de én meg csak száguldok át mindenne és ezeket néha elfelejtem.
Nem tudom mit is gondoljak a vezetőségről, szerintem majd elválik hogy ilyen típusú embert szerettek - e volna vagy sem és hogy én végül is ezt képzeltem-e vagy nem jó valami.
Mindenesetre úgy érzem mint egy csodabogárt ( sok- sok ) energiával néznek, szemlélnek. Mint egy kisérleti patkány. Majd csak mondják ha nem felel meg nekik valami nem? Addig felesleges agyalni rajta.

Nektek pedig köszönöm hogy olvastok, Drágák vagytok.

Mint a balett, vagy egy kötéltáncsos, kell hogy legyen egy egyensúlyozó szerved, farkincád még pluszban. Ezt nem tanultam meg, még mindig nem erre mindig rá kell döbbennem. Pedig nem vagyok rossz indulatu ember , egyáltalán nem.
De hogyhogy én ezt nem tanultam meg, rosszul neveltek? én voltam rossz? miért nem tudtam én ezt elsajátítani? Nem tudom, még mindig nem.

Aztán a másik kérdés Élettel a halálról beszélgettünk, hitről, a vallásosságról.
És valahogy nem akarom, és nem is tudom elhinni hogy nincs élet a halál után. Az egyéniségünk, mi magunk akkor egyszer csak elfoszlunk, mintha nem is lettünk volna? Nem az lehetetlen. Olyanok vagyunk mint az újlenyomataink egyediek, megismételhetetlenek. Talán még a klónjaink sem olyanok mint mi. Vagyunk és leszünk mert hiszen körforgás az élet. És ha kicsi kúszómászó is vagyok a következő életemben vagy ronda varangy talán remélhetem hogy az egyéniségem megmaradt. Majd ahogy elnézem azt a sok türelmetlen öregebb ( nem csak a nagyon öreg) embert, még többet azt látom az arcokon hogy elégedettlenek, csalódottak az életükkel és látják már a végét de reménytelennek, feleslegesnek, elpazaroltnak tartják hogy itt voltak. Akkor akkor kell lennie abban is valami igaznak hogy tapasztalatot gyüjtünk hogy tovább létpessünk a kánaán , menyország felé, és nem csak a tapasztalatunk hanem maga az énünk, lelkünk is ezzel az információval együtt áramlik valami felé. Különben mi értelme lenne lenni.

Valaki azt mondta nekem a minap hogy jól döntöttem mert akkor is ha kevés pénzért, de valahogy megélek. Persze szerintem neki a valahogy megélni egy másik szinvonalt, magasabbat jelent mint nekem. De nem tartom ezt egy jó mondatnak, se nem vigasztal, se nem ösztönöz ,sehova sem vezet.

És hogy jól összekeveredjetek egy újjabb részlet egy ari srácot láttam tegnap és táncoltunk is és most ez a kis naiv énem ugyan tudja hogy nem lesz több, de van miröl állmodni.

Tehát ÁLLMODJUNK, ÁLLMODJUNK EGY BOLDOGABB , SZEBB JÖVÖT.

Megszületett a döntés

Igen , igen. Nagyon nehéz volt, még most is nehéz és folyamatosan azon agyalok jól döntöttem e? Vagy megint egy vak vágányra tévedtem amiről előbb vagy utóbb kisiklik a vonat. Egyik szemem sír a másik pedig nevet. Egyrészről allig várom hogy elkezdődjön másik részről félek is. Akarom meg nem is.


Olyan hirtelen jött. Egyszer csak ott volt a kinit munka és még az nap fel is vettek. Nagyon szimpatikusak voltak és családiasak. Ami nekem nagyon fontos, nagyon. Hogy a munka alatt is jól érezem magam, hogy megy, hogy haladok, hogy mindenki teszi a dolgát. És végre azt csinálhatom amit akarok. Örültem és féltem is féltem a kiúttól, féltem a hiánytól, féltem a sok rossztól ami közbejöhet. És persze örültem , rajongtam és képzeletbe már el is költöttem azt a teménytelen pénzt amit még meg sem kerestem. De jól esett látni a kiutat, hogy valan amiért az ember dolgozik, tesz és van. És nem csak az itthoni nyomor hogy hó végére még gyógyszerre sincs pénz.


Azt persze az ember álljon több lábon tehát a meghirdetet kereskedelmi cég állására is aznap mentem . Gondoltam eljátszok egy kicsit valami kicsike pozicíóra jelentkezve, minden eshetőséget fenntartva meg hát ha megigértem akkor megyek. 2 nap mulva persze már vezetői csoport foglalkozásra hívtak vissza az előző 3 hét mulva jelentkezünk helyett. És hát mentem azért oda is hisz mindig tanulhat az ember.
Jól éreztem magam, majd egy gyors Psziho teszt. És uzgyi haza.
Este persze hívtak hogy hát az igazgatóval sem beszéltem mennyek vissza 6 ra. Akkor már hulla voltam, nagyon. Na megint egy kis izzaztás de hát már NO koncentráció igy ugy gondoltam hogy hát ok akkor ugy sincs más választás és hát ezért örülök is van okom nyugodtam kimenni is mert ide nem vettek fel.
Na reggel hívtak hogy hát elötte este nem értek el igy most fél óra mulva tali első megbeszélés és stb. stb. szerződés stb.

Sokat számít hogy milyen a vezetőség és ez azért jónak tűnik. Tehát ok. na de akkor mi lesz a kinti munkával. hogy legyen.

Meghatározza a további sosomat, sorsunkat.
folyt köv. ha megérett rá a sürgösségiről, a mandulaműtétről, a folyamatos férfi zaklatásokról, a külföldi álláslehetőségi zaklatásról és ez pont most mikor már nagy nehezen döntöttem.Grrrrr.
Ja és a sok kis piros csomagról amit nem a mikulás rakott a kocsi szélvédőjére.
ÁHhhhh.

TAra tam tam tam tam tam, szün szün.

Tara tam tam tam tam tam

La la la lala la ......hmhmhmhmhmh

HÁt igen és mindennek ellenére a karácsonyi dalok ringatják, pszihózák, nyugtatják a lelkem .

Azt hiszem tudatalatt mert különben felrobbannék.

Lehelet

Talán az első igazán hideg nap volt akkor. Talán a második. Nem is tudom. Csak arra megmagyarázhatatlan ijedségre emlékszem és a nagy fáradságra ami rám tört és nyomaszt már igazából több hete de próbálom nem elhinni hogy itt van, hogy magával ragadott. De néha felriadok a magam köré font fátyol közül és észreveszem hogy olyan vagyok mint egy holtkóros. Talán a barátok a hétvégéken valahogy kiráztak, nyugtatom magam. Valójában tudom hogy csak áltatom magam. Még nem dolgoztam fel azt a mérhetetlen csalódást. Még mindig egy kis zombiként mászkálok az utcákon. Mikor lesz ennek már vége? Hol van a bizalom magam iránt? Reménytelen depresszió így nevezem csak magam. Két lábon járó katasztrófa. Pedig nem is vagyok ilyen. Én nem ez vagyok. Akkor hát mi legyen. Itt már csak a túlvilági erő segíthet. Hát akkor segíts már, kérlek!
Néztem kifelé a fejemből miközben próbáltam tartani a lépést a többiekkel, és csak mint a függöny mögül sikerült észlelnem azt az emberhalmot ami köröttem ténferegtem. De mentem és mentem én is és próbáltam úgy tenni mintha vagyok és élek.
Aztán a mint két hölgy egymáshoz hajolva üdvözölték egymást felfigyeltem arra a távozni készülő sejtelmes párára mely ajkukat elhagyta. Rémisztően nézett ki. Mint valami sci-fi ufós film részlete. Látható és mégsem, ködös néhol el el halványodó. Mint a cigaretta füstje de mégis néhol egészen kivehető élekkel néhol pedig csak úgy sejteni lehetett ottlétét, és létezését. Mások nem figyeltek fel rá, mások nem látták, nem tartották furcsának, hogy néha ilyen néha olyan gonosz párahalom csúszik ki az ajkaik közül. Éngen csak megrettentett, pedig tudtam ez természetes, mégis olyan másnak tűnt.

A változás szele - Wings of Change

Talán itt van az idő hogy végre felfogjam , hogy végre valóságként vegyem a kezembe és ne csak elmeneküljek előle. Itt az idő hogy tegyek is valamit teljes szívből, ne csak úgy immel- ámmal.
A szerencsétlen hét folytatódik így is felfoghatjuk, de most nincs kedven nyafogni, nincs inkább mintha mi sem történt volna , megpróbálok előle elbújni , inkább belevetem magam a könyvek világába, vagy maga a sok teendő segít abban hogy ne keljen a sok közelgő majdnem fellökő kérdésekkel foglalkoznom.
Ma példának okáért hányingerem van ( haha még ha csak az lenne amire ti gondoltok) de nem az) szóval valószínűleg gyomorrontás, már napok óta rosszul érzem magam.
Életnek pörög a suli, a szolfézs, a sportszakkör, a klarinét óra: ami remélem még nem veszti el a varázsát olyan hamar és szépen tanítja a türelemre is. Jó tanárt fogott ki igazi erős férfi akire kicsit fel is nézhet, elégedett vagyok ezzel a fordulattal.
- Én kaptam a legjobb klarinétjét. - ezt mondta nekem a Gábor bácsi csacsogta Élet az első óra befejeztével - magamba persze mosolyogtam azon, hogy ez tényleg így van e vagy maga a varázs miatt mondta e ezt neki esetleg nem e minden gyermeknek ezt mondja. Vagy éppen mert majd kiesett a két tanító szeme mikor szőke szeleburdi mivoltomtól voltak elalélva? Esetleg miért ne hinnénk el ezt neki, miért ne hihetnénk el amit a felnőtt mondott a gyermeknek? Rosszat nem akart igy somolyogva lépkedtem tova a büszke Élet mellett.
Otthon aztán mint megjövendöltem neki is veselkedett a gyakorlásnak, elolvastuk a világháló által összegyűjtött információt a hangszerről és kicsit bolondozva és a kíváncsiságtól hajtva dzsesszesen igazi muzsikát imitálva rihegtünk - röhögtünk az alakításunkon és a hangszerrel kreált általunk kiadott hangokon.
Ez is egy következő lépés a hangszer megkedveléséhez, a varázs még tart remélem még sokáig.
Van még nyelvoktatás, és ki tudja még mi minden.
Élet este megint befulladt ami cseppet sem nyugtatott meg. Szépen csordogál az élet.
A vasárnap szépen nyugodtan, veszekedve, és káoszosan telt. Moziünnep és Élet sznapjának tiszteletére elmentünk kicsike mozinkba hogy megtekintsük az általunk kiválasztott filmet G.I. Joe. Nem voltam lehengerelve a választásától ,de őszintén nem is volt ennél jobb film sem ami között lehetett volna választani a kis moziban.
Nekem a mozihoz a jó kis sós pattogatott kukorica a fél liter Cola kell, ennek így kell lennie. Nem is mondom tudtam hogy itt ilyen nem lesz , mivel azonban veszekedésünkkel el játszottuk az időt boltba futni kukrincáért már nem volt időnk. Igy a drága boltba Élet tökmagot választott hozzá szőlőlét és irány a mozi. Nem is mondom rosszul is lettünk mint a ketten ( szuper párosítás) .
Ez még mind semmi hogy a való élet megmutassa mennyire szeret mellénk ültettek 2 részges fiatal embert olyan 30 körülieket. Azt mikor leültek , áh dehogy még le sem ültek csak közeledtek felénk megcsapott az a förtelmes több napos áporodott szag, több heti alkoholmámorszerű áporodottsággal kisebb kiválasztószerv által termel melléktermék szaggal spékelve és majdnem lealéltam a székről. FUJJJJJ.
Ennek örömére elkezdtem tüsszögni. - Ők nagy kedvel próbáltak velem ennek kapcsán kedvesen társalogni - Allergiás vagyok é? és ilyeneket közbe közbe dobva tüsszögésem fél másodperces szünetében. ÁH. -Inkább ne is forduljatok ide mert még abba sem bírom hagyni .- suttogtam Élet fülébe aki már elég rossz néven vette az éngem való stírölést és szúrós szemeket meresztett rájuk.
Elindult a várva várt előzetes ami végre lefoglalta pár percre a figyelmemet a következő kétértelmű szöveggel kb.: Megfogadom, hogy a film alatt nem smárolok csámcsogva és nem zörgök a zacsimmal".
Na ez nagyon tetszett így reméltem ha sokat nem is kaphatok ettől a filmtől legalább ez megmarad. Hiába kerestem ezt a szép reklám vagy minek nevezzelek szöveget a hálón sehol sem találtam. Kár.
Szóval itt az idő hogy eldöntsem és tegyek is érte hogy legyen valahogy ne csak vegetáljak itten.
Drágám bocsánat hogy nem vettem fől de nagyon bealudtam, tegnap meg már a rosszullét kerülgetett igy csak ezért nem tudtam beszélni veled, a mai napot már egy szép nyitánnyal kezdtem rosszulléttel a mosdóban , a városból is szépen majdnem éppen értem vissza haza ahol aztán folytattam a mosdóban amit reggel elkezdtem és remélem hogy a munkában ez nem fordul elő. Hébe - hóba azért előjön a ronda hányinger de muszáj kibírnom.
Végül is arról ami foglalkoztatta nem tudok írni látod, inkább minden másról beszélek, jegyzetelek de a végső szót nem merem kiejteni, mert fáj, mert hasogat, mert romba dönt és eltipor. Azt a kis életkedvet is kirágja belőlem ami lassan visszatérni látszik. Nem látván a kiutat ténfergek, pedig tudom hogy csak belső elhatározás és minden úgy lesz , de ha magam sem tudom mi a helyes út, és az végkép nem amit az ősök akarnak belém nyomni előszakítani, kényszeríteni. Persze sok mindent jobban tud a felnőtt, de akkor is minden gyermeknek a maga útját kell megjárnia. És igen néha nagyon nehéz ezt szülőnek elfogadni, pláne ha még életükben nem fogadtak el tőlem semmi döntést , és mindig csak lehülyéztek. Nagyon fáj. Fáj hogy félig a hátam mögött mondják tovább és tovább a saját igazukat, ítéletüket amit én már százszor hallottam ugyan mégsem bírok elfogadni mert nincs igazuk. És soha nem is leszünk közös nevezőn tudom, de mégis hasogat a fájdalom emiatt nem bírok és nem is fogok soha letenni arról a reményről, hogy talán egyszer éngemet is elfogadnak olyannak amilyen vagyok, és az én életem is végre megfelel az ő elvárásuknak. És hogy végre saját erőmből elérjem hogy ne keljen más támasza egyedül is megálljam a helyem.
Azt hiszem ez a remény hall meg utoljára, és ez is visz majd a sírba engem is. Mint az a sok Hollywoody story ahol a gyermek a szülőtől csak egy , egyetlen egy jelzésre dicséretre vár életében. Arra a dicséretre ami örökké kitart nem múló képzelgés ami másnapra elfoszlik.

Nem merek lépni félek rettegek, viszont kell Októberig van a szerződés és muszáj MÚ SZÁJ találnom valamit.
Tudod ahogy meséltem szívesen visszamennék a nagyvárosba, de ott is csak ugyan az várna mint itt és én már megjártam ezt egyszer, tudom hogy nem jobb ott sem.
Teszed a dolgod lépsz előre neked valóban előrébbnek tűnik de meglehet hogy ez is egy csapda és ahelyett hogy ez a lépés felfelé , vagy akár jó felé vinne inkább lefelé egy nem kívánt jövő felél vezet.

A barát néha meg megjelenik , de ő csak van, van és ahelyett, hogy tanácsot várnák tőle menekülök karjaiba, illatába, biztonságot nyújtó karjában, hogy mindent feledjek. Nyugtalanságom ilyenkor elmúlik és megnyugodok, megpihenek egy kicsit.
Kép részben(http://view.stern.de/de/gallery/9/?page=25&g=all&r=9&pagenumber=2)

Fojtogat a lét

Fojtogat a lét.

Nem tudom , még mindig nem

Baj az, igen nagy baj. Baj ha nem látom az utam?

Mert fogytán az idő fogytán az erő. De most honnan merítsek erőt.

Kilátástalan a lét igy az első 2 hónap után amit bírtam magamba fojtottam és az letompított? Elnyomott. Pénz nélkül, darabokra tépve, adósághalomba vergődve, kiszolgáltatva. Mit tettem? Nem fizettek ki. Hehhh. Én güriztem, napi 16-18 órákat megint. A kollégák már rég valami szórakozó helyen lebzseltek mire hazaértem. És én csak güriztem , és nem néztek semminek. Ugyan az a helyzet mint Bp-n. Jutottál előre? Nem . Akkor mit kínlódok itt.
Így tértem haza. kisemmizve, boldogtalanul. Otthoni kérdések mellett elmentem, mit mondjak, nem is tudnak segíteni, nem is akarnak. Csak voltam. Beleöltem magam a zsibongó éjszakába csak gondolkodni ne kelljen. Ott nem kellett. X) minek is . Gyülemlő vágyak között a mámorban hemperegve .

Azt valahogy észrevettem hogy kicsit fura vagyok, igen. Közben azt mondták drogos. Jót nevettem. Mit érdekel éngemet ki mit mond. Úgyis azt mondanak amit akarnak. Az ilyen emberek nem változnak. Nekem elég magammal foglalkozni , mit érdekel más élete , mit érdekel a pletyka. Mit tegyem a szépet. Nem bírom a krapekot. -Huzzz el- érted? Nem jópofizok.
Soha nem értettem hogy tudják magukat igy tenni venni, mindenkivel jóba lenni azt másik háta mögött köpködni rá. Nem fél ha továbbmondja a másik, akkor lebukik, és én biztos odaállnék elé és elküldeném, mondjuk melegebb éghajlatra.
Igen ha nagyvilágiként mozognék én is ahol a helyem lenne akkor ezt tenném, mert kapcsolatokra szükség van. Én nem ezt az életet választottam. Miért is ???

Ildi elhagyott. Itt hagyott, valószínűleg nem jön vissza többet , vagy mégis? Beszéljem rá. Nem tudom. Miért Ő tudja mi a jó neki, én elmondtam hogy látom én. Ő másképpen látja.
Miért ment el? Hogy az ő szavaival éljek: - Én nem bírom ki azt amit te én nem így nőttem fel. Én nem bírom a napi lelki terrort amit a körülötted lévők tesznek veled az már állati. Én nem viselem el nap mint nap az állandó okoskodást, beleavatkozást, bántást, ócsárlást, lelki rugdosást. Éngem kikészítettek ez alatt a pár nap alatt. Had tegyem amit akarok.

Megértem. Nagyon is ezért is menekültem el amint tudtam. :)
Nem tudom ki vagyok.
- Vagyok egy normális nő aki beleilleszkedik , visszailleszkedik a mázvilágba és állandóan mosolyog. Főz, mos, takarít és közbe vergődik mert úgy érzi bezárták , bezárták.
- Vagyok egy ribanc? aki ha szüksége van rá elveszi ami kell neki.
- Egy siccbaba? aki buliról bulira jár és reggel onnan megy munkába?
- Vagyok egy sebezhető én akinek kell valaki aki erőt ad neki?

De ez mind én vagyok. Miért nem lehetek mindez egyszerre?

Lépnem kell fogytán az idő..........