Csak a szemednek higgy ne más szavának.

Istenem, a sors igazi szívás. Muszáj volt belerontania mindenki kertjébe és lepisilnie a rózsalugast.

A földi pokol rohadt dolgokra tudja kényszeríteni az embert.

Első lépés kétsége ébreszteni az emberben , hogy ne tudjuk megvédeni magunkat.
Második lépés betölteni a támadó űrt mással.
Harmadik lépés, szövetségeseket szerezni, majd dühöt és bizalmatlanságot ébreszteni a másik szemében.
Negyedik lépés megfosztani a másikat mindenétől és vihart kavarni.
Ötödik lépés új embert keríteni a helyre.

Gusztustalan taktika és ez dívik. Csak a szemednek higgy ne más szavának.

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy ember, név szerint: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki. Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy van egy azonnali intézkedést igénylő ügy, sürgősen el kellene intézni, tenni kéne már valamit. Mindenki egészen biztos volt benne, hogy Valaki biztosan megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna, viszont Senki se csinálta meg! Valaki dühös lett emiatt, mivel ez Mindenki dolga lett volna. Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná, és Senki nem vette észre, hogy Mindenki kerüli a konfliktust. Végül Valaki lett, akit Mindenki okolt, amiért Senki nem csinálta meg azt, amit Bárki megtehetett volna.”

Mi ebből a tanulság? Az, hogy a közösség ügyeit valakinek kézben kell tartania és vinnie kell előbbre. Ha vannak valakik, akik viszik előbbre az ügyeket, akkor a közösség is halad. Ha nincsenek, nem halad.

Furcsa vallomás

"SZÜKSÉGEM lesz még RÁD, ezért is szeretném h a szomszédba
költözz.
Tudom kicsit önző vagyok, de ez van."

Az útsó mondatod kicsit zavaros, de talán nem is akarom tudni miért írtad és valójában mit is jelent. Valamiért nem akarom tudni. Önző vagy Igen , de hidd el én is Önző vagyok. Ez az alapja a barátságnak, akár milyen kiábrándító is ahogy ide leírom de az. Azért van mert én megkapom amit szeretnék , és te megkapod amit te szeretnél. Nagyon rondán és kiábrándítóan hangzik de végül is nem ez a lényeg . Mind a kettőnknek örömet szerez ez az adok kapok dolog nem egymást letiporva kapjuk meg az élettől amire vágyunk hanem amennyit a másik hajlandó adni. De ez igaz bármely kapcsolatra is. Aztán vannak nehezebb és könnyebb pillanatok. mind ritmustól változnak, van hogy az elején kibukik pár hiba, van hogy a közepénél feszül egy kicsit túl a húr, és van hogy észre sem vesszük és elszakad pedig nagyon sajnáljuk de már nem tehetünk érte semmit és lehet hogy nem is akarunk tenni érte.
Mindig is önmarcangoló voltam sohasem másban kerestem a hibát ha valami félresiklott hanem magamban, talán ez segít egyre bölcsebnek lenni, persze akkor is előfordul hogy valamit nem tanulök meg elsőre hanem többször bele kell futnom a hibába, és van amit valószínűleg nem tanulok meg soha mert annyira ellenállok legbellül tudtom nélkül oriási az ellenállás aziránt. Régi életből hozott alapbölcsesség , vagy csak én szeretném azt elhitetni magammal. Pedig közben tudom hogy a világban nem lehet másképpen túlélni mint sok-sok ismerőssel és jóba lenni mndenkivel, de valahogy nem olyan vagyok én is utálok néha embereket hiszen nem vagyok szent de én ki is mutatom miért rejteném el ez volt a régi nóta miért kell állszenteskedni. közben megértettem azokat a kis ici pici vékony vonalat melyett most kell megtanulnom hogy a mosoly nem mindig bátorit, hogy a mosoly nem mindenkinek ugyan azt jelenti, hogy a mosoly melyet küldesz félreérthető és kellemetlen helyzetbe hozhat, hogy a kedvességnek és mosolynak is vannak fajtáji melyet hártyavékony száll választ el egymástól. Ezt tanulom és talán a következő életemben is tanulni fogom mert nem olyan egyszerű a számomra. És ha rádöbbenek erre mindig kérdezem magamtól nekem miért nem megy olyan könnyen, én miért nem sajátítottam el ezt felnőtt koromig, mi a baj velem?
Na elszaladt a ló velem .

Rémeim mik előbújnak az ágy alól

Furcsa dolgok vannak. Furcsák vagyunk mi emberek magunk is.
Mi változtat meg egy embert egyik napról a másikra. Honnan veszünk akkora elhatározásokat amik gyökeresen megváltoztatnak. Meddig jó az ha elbújunk a hibáink elől mintha nem is lennének. Nem segít semmit csak még rosszabbá teszi a helyzetet. De hogyan lehetünk képesek megváltozni, ha igazából azt érezzük hogy nem változunk.
Számolj tízig kislány. Számolj tízig. Csak próbáld ki egyszer, jobban leszel.

Igazából nem is erről akartam írni. A kapcsolatokról amik ember ember, barát barát, férfi nő között vannak. Érzésekről melyek akaratlanul , vagy éppen akarva alakulnak. Melyeket mi irányítunk valahogy vagyis megengedjük nekik azt az irányt és igazából hagyjuk hogy akár rossz irányba is fusson. Elkényelmesedünk. Aztán kész.

Furcsa mikor az ember egyedül van és valóban nem szeretne semmi bonyodalmat maga és szíve körül, akkor jönnek dolgok amiket akkor várt mikor vágyott rá. Hormonok ezeket bocsátjuk ki.
Ilyenkor hagyom magam begubódzni és hagyom hogy csak egy kis fruska legyek hogy egy ronda gubacsvirágnak látsszak , és elkerüljenek, a pillantások, elkerüljenek a csillogó férfi szemek. Meg se próbálják elhatározásom megingatni. Lássanak rondának, undormándyosnak, ha véletlenül megpillantanak, vagy ha nem akkor éppen így jó mert ezt akarom.

Aztán egyszer csak nap mint nap akaratlanul mindig összefuttok, találkoztok, találkoznotok kell mert egy helyen dolgoztok, és napról napra ugyan az jut eszedbe mikor meglátod.
Így alakult ki anno ez is Péterrel.
Együtt dolgozol vele. Segítitek egymást. Szóba elegyedtek. És egyszer csak azt veszed észre hogy várod hogy jöjjön, várod hogy munkába menj, várod hogy találkozzatok. Mert megnevettet, valahogy olvastam hogy ez nagyon fontos egy nő számára hogy a férfi szórakoztatni tudjon.
Hát ő tudott. Élveztem a társaságát, hallgatását, nézését, humorát, rossz humorát. Azon kaptam magam hogy jól esik kiönteni neki a szívem és elmondani hogy mit érzek. Aznap reggel mi történt, mindent mindent. Aztán együtt ülni, mozdulatait figyelni. Véleményét kérni. Minden és minden így kezdődött.

Aztán egyik este megfordult a fejemben mi lenne ha.. Biztos tudjátok hát ha több lenne ez mint ami. Áh nem . Mondtam magamnak. Mert... és soroltam a dolgokat. Csodálkozva érdekes milyen kis földhözragadtan átgondolom pedig ha igazi érzések lennének, egyáltalán ez nem igazi érzés??

Hát jó , már voltam így is meg úgy is. Azaz eszeveszett gondolkodás nélküli belevágásban, amikor hiába is akartam gondolkodni nem tudtam, azt hogy átgondoltam mindent valahogy Bellül és igen érett felnőtt képen ( magamon is csodálkozva) terveztem vele a jövőt.
Na ez is valami ilyesmi, csak hát megint olyan ez hogy nem kívántam, lehet ebből valami. Hiszen G. -t sem kívántam. ( jesszusom elég sok volt, de mi az a sok:) - Áh te vagy a harmadik.)
Nem kívántam és nem is lett semmi jó belőle mert a végén már valami miatt ő nem ragaszkodott az egészhez pedig ő volt aki az elején erőltette.

Minden esetre egy jó ideig megint nem jutott eszembe. Aztán azon kaptam magam hogy mégis csak egyedül vagyok és jó lenne ha csak ábrándozni is de legalább arcot ölteni annak az álombeli pasinak a képzeletemben. Hát azt erőltettem erőltettem , de nem ment. Valahogy mégiscsak megvívták odabenn a harcot és egyik nap arra ébredtem hogy ha nem is akartam de róla álmodtam.
Mivel már közel érzetem magam a gondolathoz engedtem neki a képzeletemben.
Aztán valahogy mégiscsak úgy alakult hogy a való életben nem. De így kellett lennie. Nem akartam bonyolítani.

Mert a sok beszélgetés rádöbbentett, hogy annak ellenére hogy nagyon bírom , szó szerint a barátságnak nevezhető együttes menne csak tönkre. Ő kihasználná a testem , én az övét. És mivel majdnem mindenről beszéltünk még a vágyálmunkról az ágyban , nőben is. Tudom hogy nem én vagyok a tökéletes partner neki és ő sem nekem. Vicces, és néha még szavak nélkül is értjük egymást, sokban nem értünk egyet, de valahogy és ez is furcsa tiszteljük egymást.

Valakit nem tudok tisztelni ez is min múlik?? Nem tudom, piciny dolgokon.

Aztán még ami foglalkoztat, még ami nem hagy nyugodni, kerget, valahogy ott van mögöttem, bennem, a második árnyékomként követ és nem hagy nyugodni.

Rémálmok. Rémálmok gyötörnek. Nem az a szokásos rossz érzés ami kiskorom óta, nem ez valahogy más.
Kiskoromba mindig azt álmodtam hogy egy sárga kis sivatagban futok, rohanok, menekülök magam elöl , magam elöl. Lábam alatt az aranynak látszó homok, durva és rossz érzést keltő. Ezt az homokérzést már éreztem az életben is. Mikor először éreztem megdöbbentem. Szegeden voltunk és a horgász giliszta földben. Rettenetes érzés, föld, papír galacsinjának egyvelege, ami horzsolja a bőröd, és egy egyfajta borzongás fut végig a testeden. Ezt a földet tapostam álmomban menekülve. És valahogy beszivárgott belém, a bőröm alá, a szájpadlásomba, a nyelvembe, a vérembe keringett. Erre ébredtem, és arra hogy még mindig érzem ezt a félelmetes érzést a számban. Felkelek és próbálok rá inni hátha elmúlik , de nem és még órákig ott fekszem borzongva éberen a sötétben, várva a remegésem múlását.

Mostanában nem ezt álmodom, részletek életemből, persze hozzá az érzést is hozzáálmodom, amit akkor vagy amit éppen most érzek. De mind rosszabbat és rosszabbat. Megbánást, fájdalmat, értetlenséget, keserűséget és így tovább, a képek mellé hozzáálmodom az érzéseket is. Majd felriadva próbálom elhessegetni és nem visszaemlékezni, hibáimra miket elkövette, vagy miket nem mertem vállalni, vagy ahol nem álltam meg a helyemet. Elmúlott, mondogatom magamban miközben lepereg újra és újra előttem, elmúlott. És elgondolkozok , olyan ez mint mintha a halál előtt életed lepörög előtted, minden amit tettél, ahogy éltél, amit vétkeztél. Talán itt a vég? De nem mert még mindig lélegzem, érzek, nézek. És felkelek , felébredek reggel, teszem a dolgom.

Merj álmodni

Merj álmodni, mert az álmok álmodói meglátják a holnapot. Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása, s a remény éltet bennünket. Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem lát. Ne félj olyat látni, amit senki más nem lát. Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban... mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.

/Ron Cristian/

Furcsa kapcsolatok

Most már tisztábban látok, nem azt mondom hogy mindent, talán soha nem fogok mindent látni. De nem burkol be a rózsaszínű köd, a tudatlanság fátyolával, avagy a tini képzelgés.
3 éve nem találkoztunk, de a keserűség , az a megbocsáthatatlan harag persze még mindig nem szünt meg, nem halt ki belőlem. Azt hiszem soha sem fog. Nem és nem , talán tudatosan nem engedem. És ha engedném is milyen érzés maradna utána? Nem tudom. Csodálkozom magamon hogy szerethettem valakit? Szerettem e egyáltalán? Vagy az érzéseim , kitörni való vágyam volt akkor erősebb és megpróbáltam elhitetni magammal hogy szeretem?

Még mindig nem tudom rá a választ. De már nem izgat.

Mit várt tőlem? Nyakába ugrok? A sok rossz után? Boldogan üdvözlöm mert jött? Hálálkodok neki, hogy megnézi évi esetleg 1 szer a fiát? Kell egyáltalán hálát éreznem iránta? Vagy mintha nem is lett volna az a 3 év és az előtte levő szörnyű közjátékok egyvelege, nem létezett. De igen és nem lehet elfelejteni. Én nem tudom.

Ő beszélgetni szeretne, este borocska mellett. Velem. És ajánlatot tenni.
Furcsa, nem tisztelem, ő szem tisztel. Ha tisztelne nem viselkedett volna igy, vagy legalább megpróbált volna kapcsolatot teremteni és nem a hátam mögött a családommal jó pofizni és intézkedni. Hát igen ez is fáj még mindig fáj hogy a családom mindig neki ad , adott igazat. De lassan feldolgozom, szépen lassan.

Hamis kép. Hamis . Hamis . Hamis.

Nem tisztel és én sem tudom tisztelni. - És mi értelme beszélgetni? - kérdezem.
- Őneki semmi baja velem. - hangzik a válasz. - Heh- gondolom magamban. - Még barátok sem vagyunk. - De ő ismer éngem, tudja milyen vagyok. Nem változtam semmit. Talán csak a hajam lett rövidebb. - erőlködik. - Áu. ez fájt gondolom magamban a hiúságomnak. Szerintem sokat változtam, jobb, érettebb ember lettem. Nem vagyok már az a naiv 19 éves, és nem vagyok már annyira buta sem, hogy egy - egy mosolynak bedőljek, és azt higgyem valamit jelent neki vagy más férfinak. Nekik csak egy mosoly, egy hátsó szándék még nem jelenit komoly érzelmet, tiszteletet, megbecsülést.

Ha tényleg érezné ezt én is érezném, hogy komolyan gondolja amit mond. Nem teszi. Reakciói, dacos , gúnyos viselkedése, kötözködő volta nem támasztja alá szavait ezzel kapcsolatban. Persze tesztelem, és igen éreztetem vele hogy nem kívánatos. Igen ez mindent megmond, elmond megmutat. Mit képzel elfelejtem mikor gyermekünk előtt ütött? Elfelejtem hogy az utcán hagyott? Elfelejtem hogy haragból irántam az utca kellős közepén lerakta saját fiát és otthagyott minket? Nem tudom, nem megy. Elfelejtem, hogy nem tett a kapcsolatért semmit és most is csak azt várja hogy én dolgozzak érte, én alkalmazkodjak, ő meg csak van. Persze én is hibás voltam, akkor ezt én is tudom. Én visszaütöttem, nem hagytam magam, védtem magam, a fiam, elképzeléseimet. Többször megpróbáltuk, minek már nem tudom. Akkor nem láttam tisztán.
- Én nem ismerlek. - mondom neki. - És te sem ismerhetsz engem. - ha ismerne nem viselkedne így. Ő felnyomja idegemet a plafonig, de nyugodtan , mintha semmit nem érzeném folytatom. - Miből gondolod hogy mosni főzni, takarítani fogok rád mint egy cseléd. - végül is felajánlotta hogy menjek ki Svájcba hozzá 1 hétig keresek ott munkát. Aludhatok az ő helyén hiszen ő este dolgozik. Fúj, még bele gondolni is rossz. ÁÁÁÁÁÁá. - Jó nagyon nemes voltál hogy felajánlottad és köszönöm , megnyugtathatod a lelkedet , de nem fogadom el. - mondom neki és közben forog a gyomrom. Mit képzel majd kegyesen hajlongok előtte. Egyáltalán már megint ki tervelte ezt ki? Biztos a becses család. Úgy érzem magam mint a múltkori alkalommal, mint egy marhát kiraknak vásárra. Jó jót akarnak, nyugtatom magam. Akkor is csak azt akarták egy fiatal falun élő fiatalembert elhagyott a felesége, és nagybátyám rám gondolt vigasztalásként. Még megkérdezte apámat hogy mit szól hozzá aztán nővéremmel együtt elkezdték a beetetést, hogy a tehén arra menjen ösztönből. Nem baj ha nem tudok főzni mondja még nagybátyám majd kiakasztom az éthordót a kapuba erre csak- csak képes vagyok azt lesz kaja az uramnak. Vicces.
Most ezt is megtervelték. Okoskodik mindenki.
Semmibe néz mint mindig. Tudja hogy gondok vannak a gyerekkel, beírást is kapott a jó lelkem elengedi vele este 7 után mert azt mondta 8 -ra visszaérnek, egy frászt, már megint a régi játékot játssza és fél 10 kor érnek haza Élet hulla fáradt. Holnap suli nem fog tudni koncentrálni, szép szép. Á nem húzom fel magam. Ő válasza csak annyi hogy tudhattam volna ha 7 után mennek el 8 ra nem érnek haza. Haha. Komolytalan nem? Vicces, dolga egyenlő a nullával, gyermeknek semmit sem hozott, és igy is azt képzeli lehet befolyásolni. Persze persze.

Haverok miért nem húznak fel ugyan azzal a beszólással míg ő igen is fel tud. Talán a düh munkálkodik még mindig bennem. Nem vagyok vele már olyan mint a többi embertársaimmal, nem is akarok, mi vagyok én tolmács, tanuljon meg magyarul vagy tanítsa a fiát meg a saját nyelvére, egyiket sem teszi pedig kértem rá. Biciklizni nem meg el vele, ugyan igy focizni sem megerőltető lenne. Szegény öreg ember. Anno első látogatásánál család akkor is őt ajnározta, nem tudja mit tegyen a gyermekkel értsem meg. Nem tudom, én ha akarok egy kapcsolatot akkor mindent megtennék érett, mindent határ a csillagos ég.

Megnyugszom már csak pár nap és kész visszajutunk a való világba , és kidob a pokol bugyra el is lehet felejteni az egészet ezzel nyugtatom magam. Volt nincs. Nem és nem fog felhúzni. Levegő. Megfordul az agyamban még az is miért akar eltávolítani a gyermekemtől, miért segédkezik abban, hogy távol legyek a gyermektől 1300 km rettenetesen messze van , a hideg futkos a gondolattól a hátamon.
Mit vár, ha ő egyáltalán nem tesz semmit majd alakul magától. Álmodik. Furcsa csak magára gondol megint.
Én ha pasi lennék és egy elhidegült kapcsolatot szeretnék barátira emelni tennék is érte. Vagy megint én gondolkodom rosszul? Mert tennék érte? Sokat adok megint, és sokat várok. Én ha pl. Hódítani, bizalmat visszanyerni, barátságot építeni akarok nem arra várok hogy belehulljon az ölembe minden. Ő nem tett ezért semmit, és ha én akadályba ütközök nem adom fel mert akarok valamit. Gyenge akaratú, gyenge jellem. Ennyi.

Minek is mondjak bármit is mikor el sem jut hozzá, elugrik előle, bástyát állít elé. Nem akar és nem tud megérteni, szavaim süket fülekre találnának. Bántásnak, rontásnak, rossz akaratnak látszanak. Nem hall, nem lát, nem mond.
Ezért csak hallgatok, csöndben ballagok mellette és hagyom, hagyom kérdéseim a fejemben, értelme nincsen.

Minden szó hiába, ha nincs bizalom. Feleslegesen elpazarolt szó, értelmetlenül kimondott próbálkozás. Sok mindent meg tudok bocsátani, de elfelejteni nem tudok. Szóról szóra tovább lépni, a szavakon keresztül a megértésig. Ez még messze van nekünk. Tisztelet.

Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.

/Weöres Sándor/

Kapcsolatok à la Carte - folytatás

Szóval eszembe jutott hogy a Judit és a zenemanók.

Most már olyan szinten felhasználtam a türelem tartalékomat hogy szinte sőt egyáltalán nem vagyok türelmes. Elfáradtam, elhatárzoztuk hogy Vasárnap 1 nap a miénk, délelőtt főztünk, minden jól sikerült el sem hiszem , talán ez az idegállapot kell nekem a szuper főzéshez , máshoz viszont nem. Hete allig eszek, nagy nehezen nyomkodok valamit le de most ettem rendesen. Szóval elhatároztuk hogy ez egy olyan nap lesz amin nem említjük a problémáinkat és semmit ami konfliktust okoz. Már idejét sem tudom mikor volt olyan napunk, napom hogy végre fel tudjak töltődni. Olyan igazai, subi dubis , gula - gula, dam - dadam nap , pihenés , relax. Mondanom sem kell nem sikerült túl sok a feszültség bennem és nem tudtam megfelelni , sőt nagyon nem is volt lehetőség rá , több pihenő kelett volna, és a 3-4 nagyobb veszekedést elkerülhettük volna.

Hétfő reggel. Felkészülve , idultunk az iskolába, szokásosan ahogy megbeszéltem az osztályfőnőkkel megjelentem és fel is kísérhettem Életet( megjegyzem más anyukák is voltak ott, mit sem törödve az előírásokkal) érdekes. Mindegy.
Próbáltam beszélgetésbe elegyedni a tanárnővel, ő pedig gyorsan kiterelni az osztályból:
- Most egy másik anyukával kell beszélnem akivel már régen nem sikerült , igy ma nem érek rá. - jött a válasz. - " hát jó akkor ok , én ezt megértem"- És mégis azt beszéltük meg hogy akkor megbeszéljük hogy mi is volt Pénteken a gyermekkel. - Áh rég volt , már nem is emlékszem. - jött az ismételt elterelő válasz.

Majd egy hívás , a Családsegítőből, mivel ott meghagytam a pszihológusnőnek a számomat, aki az iskolánkban szokott Szerdánként a gyermekekel foglalkozni de múlt héten " beteg volt állítólag" nekem ma azt mondta csak pár napot nem volt. -Furcsa. Igy kötöttem ki még a múlt héten a Nevelési Tanácsadóba.
Na mindenesetre a Pszihológus nő ma felhívott és ahelyett hogy valami értelmeset mondott és megkérdezte volna az elején mi a gond, nagyban helyeselte hogy ezek a problémákkal a Nevelési tanácsadóhoz fordultam.
Miközben nem is tudta milyen porblémákról van szó. Nagy álltalánossággal beszélt a tanullási nehézségekről , stb. míg én a 30 adik mondatnál leállítottam és tájékoztattam hogy nálunk nem erről van szó. Majd lassan mint a faggatóbizotság előtt majdnem megerőszakolva éreztem magam a kérdéseitől, segítséget nem kihalva a szavaiból, sőt tiszteletlen elhárító viselkedést. Nem törödtem vele. Mindaddig mig végre ki nem derült kik is vagyunk akkor jött az ide oda vagdalózás. Hogy: - Kérem má nem tessék a múlt hetet elővenni hiszen csak 3 napot nem volta, és: -Kérem má én már tavaly is megmondtam, hogy kell valamilyen kezelés neki, mert voltam benn az órán és láttam , de az édesapa elutasította több ször is.
-Én viszont tavaly év vége felé jeleztem hogy szeretném igénybe venni . - mondtam - Akkor elutasítottak azzal a magyarázattal hogy nem férünk be már az időbe.
Erre persze megint félre beszélés. És értelmetlen magyarázatok arről hogy akkor mit is teszünk.
Hát elmondtam hogy én kivárom míg átküldik a papírokat, mi mást tehetnék , és hogy azért hagytam a telefonszámomat hátra a hölgynél hogy tudjunk beszélni mivel adott napon nem volt az iskolába és nem tudtunk beszélgetni.
- Persze erre is sok rosszindulat volt a válasz hogy ne jöjjek már megint a mult héttel. és hogy akkor mi igazából nem is férünk be , mert meg van az iskolai rendje ennek hogy hogyan is jönnek a gyermekek kezelésre( vagy minek is nevezzelekre)
- Persze mondtam is a hölgynek is hogy sajnos nem kaptam felmérésről semmi tájékoztatást amit tavaly végzett , vagy tapasztalt a gyermekem , igy tudnék valamit tenni én is. - felháborodás és támadás volt ismét a válasz. vagy már nem tudom de én igy értelmeztem , habár igazából 3 napja elég ki vagyok. Hát nem is mivel nem volt.
Nekem mindha, úgy rémlene, hogy valami felmérésről beszélt volna az osztályfőnők, aminek lennie kellett volna. - na majd letagadják ,és kész.

- Forduljak az iskola igazgatójához . - mondta még a hölgy.

Elgondolkoztam most akkor ő segíteni szeretne vagy ???
Mert nem úgy érzékeltem.
Nem támadást és magyarázkodást vártam.
Segítség nekem nem ezt jelenti.
De legalább hívott és vissza tudtam hívni. - 1 pozitívum.
És őszintén nem szívesen adom igy a gyermeket az ő kezébe. - már bocsánat.

Egyenlőre ennyi forrott ki mai nap belőlem.



A szilárd erkölcs alapja a józan belátás lehet, ami senkinek sem elérhetetlen. A nemesség nem öröklődésen múlik eszerint, hanem a jellem változásán, tökéletesedésén. Ahogy ő maga megfogalmazta: „Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” (Kung mester- Konfuciusz)

Kapcsolatok à la Carte

Igen való igaz , tudni kell hogy Élet mint már mondtam intelligens gyermek, Szorgalmasan olvas, folyékonyan ami azt jelenti úgy mint egy felnőtt, lepipálja a egész iskolát. És most nem dicsekvés csak megpróbálom még egyszer magamnak is a részleteket kielemezgetni. Ez is úgy kezdő hogy még nagyon emlékszem irtóra érdekelte az A betű , és hát aztán belelendült és a boltban kin lévő, az utcákon kirakott plakátok hirdetményei is nagyon érdekelték. Sokat segített Halász Judit CD, kazetta formában, A tanuljunk játszva egy két kiadványa, Rajzfilm slágerek CD, Forrai Katalin - Ének a Bölcsődében kiadványai majd az óvodai kiadványai, és még volt 1 amit kazettán szereztük meg és sajnálatomra azóta sem találom se otthon se az interneten.
Énekelgettünk olvasgattunk, számolgattunk, és ez a könyv mely nagyon jó mindenkinek csak ajánlani tudom, én már ajándékoztam is és nagyon örültek neki.

Szóval szépen fejlődtünk, okosodtunk, olvastunk, hancúroztunk ahogy kell a saját tempónkban.
Matematika is mindezért nagyon jól megy. Tanulási szempontból semmi gond.
A hozzáállás, a figyelem elterelődése.
És miután a tavalyi tanárnőket lecserélték, 1 szülési szabadságra, másikat valahogy eltávolították mert ő nem bírta az egész évet egyedül a gyermekekkel egy pályakezdő valamilyen szempontból jobbnak tűnt nekik, szép sunyiba szülőket nem is tájékoztatva lecserélődött a tanári karuk.

Tavaly körül belül 7-9 nagyon rossz és nevelhetetlen gyermek volt az osztályban egy 80-90 kg os gyermek és sok kisebbségi. Nagy gondok voltak, ezek a rossz gyermekek húzták, vonzották a bajt. Na és Élet nem az a fajta aki ne lenne benne egy kis buliban. Hát fiúka. Az iskola szépen csendben az első évben megszabadult a nagy többség rosszaktól amire azért tényleg szükség is volt. És várták a javulást nyár alatt egyik percről a másikra.
A heti lerohanásommal késleltettem ugyan a baj kiütközését, de a megaláztatást amit az osztályfőnök Élettel művelt nem tartom jónak, hiszen pont ezt olvastam hogy ez még jobban nem tesz jót az ÉN képének, de nem szóltam, lehet hogy majd belátom nem jól tettem.
Minden esetre sok mindenről esett szó a tanárnővel ellentétben én nem is felejtettem ezt el. Ugyanis udvariasan érdeklődve felajánlottam hogy amellett hogy minden reggel feljövök az osztályba( ami házirend szerint tilos, persze volt más is fent:) ) szívesen részt vennék reggelenként az órákon is. Nem kaptam rá választ. Így másnap míg nem az osztályfőnők volt reggel az fiatal pályakezdő tanárnőtől megkérdeztem és beültem az órára( mint utóbb kiderült Igazgatói engedély kell hozzá, pláne egy kezdőnél).

Amit ott láttam olyant szerintem senki sem látott még, de még az óvodában is nagyobb rend volt.
És mielőtt belekezdenék hangsúlyozom , nem érdekem az iskolát szidni, oda akarom járatni a gyermeket, és ha nagyon berágnak akkor ennek nem sok esélye lesz. Tehát mit tegyek ?
Mivel katolikus iskoláról van szó reggel imádsággal kezdődik az óra a hangosbemondón keresztül, ezt már többször láttam elsőben.
Csakhogy az első padban lévő gyermek mindent csinált csak nem imádkozott, ült, rajzolt, futkosott , óra közben felugrott a padba, bekiabált. A többi gyermek követve ezt a hagyományt, 0,5 l es üdítős üveggel hadonászott , csapkodta a padot, kúszott, mászott, fetrengett, ordított, bekiabált jelentkezés nélkül, és még sok minden. Matematikát tanulni nem lehetett, aki akart volna az sem tudott volna kb. 3 lány volt aki ült a helyén és hallgattatott, ezek bírták és nézték a fejleményeket. ( mit gondolhattak ők erről ez motoszkál a fejemben) a többi kislány tartva a hagyományt részt vett a buliban.

Na már most csodálkoznak akkor ha egy örökmozgó gyermek nem bír a helyén ülni és ő is követi a példát, rossz példát. Szent legyen a talpán ha igen.

E mellé hozzájárul hogy én inkább matekból voltam jó meg Magyarból, így már a múltkor is feltűnt hogy a kezdőnek a tapasztalat hiány miatt igen nehéz a helyzete és nem kellett volna mindig egyedül hagyni a tanárnőt, mert Élet már jött úgy haza hogy a tanárnő így magyarázta el ,meg hogy senki sem értette. Na óra vége táján biz előhozta a szokásos feladatot amin én mindig megdöbbenek, mert már elsőben is volt szorgalmi feladatként , és még mindig nagyon kevésnek megy. Én is többször magyaráztam , míg most már azt mondhatom hogy valahogy érti.
2 osztályos anyag?
15-9 < valamennyi -2<10+2


Ma reggel az osztályfőnők majdhogynem lehordott hogy be mertem menni az órára, és hogy mit képzelek, és hogy hát vannak gyermekek akik azért hallgatnak annak ellenére hogy örökmozgók a tanárnénire de az én Életem nem. Nem és nem fog rajta a szép szó.
Már nagyon elszégyelltem magamat, de hát álljon meg a menet, nehogy már most feladjam a harcot, nem fog rajtam a megfélemlítés, és nem hagyom ennyiben.
Közben persze kiharcoltam a Családsegítőknél egy telefonszámot , és leadtam az osztályfőnőknek hogy ide és ide a Nevelési tanácsadóba küldjék személy szerint ennek az iskolai szakvéleményt a gyermekről hogy ki lehessen vizsgálni.

Nem fogom hagyni magam megfélemlíteni , és elhatároztam hogy az igazgatóhoz megyek ez ügyben hogy beülhessek az órára. Vagy mit tegyek??
A papírok elküldése az osztályfőnők szerint persze eltartanak egy darabig, na meg ott is ülnek rajta pár napot , de nekem most azonnal kell valamit tennem. persze amellett hogy otthon sok beszélünk Élettel a problémáról , de őszintén nem látom a változást rajta. Persze megígéri , meg minden, de hát az édesanyja vagyok , tudom mi nála az elhatározás és ez nem annak látszik.

Szóval persze berobogtam a könyvtárba hogy bővítsem otthon a tudásom. De sajnos csalódottan jöttem ki onnan. Az interneten lelt szakanyagok főbb része ebben a kisvárosi könyvtárban nincs meg, talán a nagy metropólban ingen főleg a külföldi szakkönyvek . Amit meg találtam , persze mindig belelapozok előtte mielőtt hazaviszek valamit, nagy hablaty.
Az egyik gyógyszeres kezelést javasolt amit alapba elvetettem.
A másik teljesen szélsőséges eseteket , és diagnózisokat írt le ami annyira elüt tőlünk hiszen nincs baj a tanulással, olvasással, számolással. Pont tegnap hozott haza egy 5 öst Matekdolgozatból.


Irány az iskola! - Harcra fel!
(folyt. köv. majd ha lesz időm)

hogy te is szeretni tudj

Az elsők között szerepel a kedvencek között mióta nekem is van időm, és lehetőségem a hálóra.

A változás szele - Wings of Change

Talán itt van az idő hogy végre felfogjam , hogy végre valóságként vegyem a kezembe és ne csak elmeneküljek előle. Itt az idő hogy tegyek is valamit teljes szívből, ne csak úgy immel- ámmal.
A szerencsétlen hét folytatódik így is felfoghatjuk, de most nincs kedven nyafogni, nincs inkább mintha mi sem történt volna , megpróbálok előle elbújni , inkább belevetem magam a könyvek világába, vagy maga a sok teendő segít abban hogy ne keljen a sok közelgő majdnem fellökő kérdésekkel foglalkoznom.
Ma példának okáért hányingerem van ( haha még ha csak az lenne amire ti gondoltok) de nem az) szóval valószínűleg gyomorrontás, már napok óta rosszul érzem magam.
Életnek pörög a suli, a szolfézs, a sportszakkör, a klarinét óra: ami remélem még nem veszti el a varázsát olyan hamar és szépen tanítja a türelemre is. Jó tanárt fogott ki igazi erős férfi akire kicsit fel is nézhet, elégedett vagyok ezzel a fordulattal.
- Én kaptam a legjobb klarinétjét. - ezt mondta nekem a Gábor bácsi csacsogta Élet az első óra befejeztével - magamba persze mosolyogtam azon, hogy ez tényleg így van e vagy maga a varázs miatt mondta e ezt neki esetleg nem e minden gyermeknek ezt mondja. Vagy éppen mert majd kiesett a két tanító szeme mikor szőke szeleburdi mivoltomtól voltak elalélva? Esetleg miért ne hinnénk el ezt neki, miért ne hihetnénk el amit a felnőtt mondott a gyermeknek? Rosszat nem akart igy somolyogva lépkedtem tova a büszke Élet mellett.
Otthon aztán mint megjövendöltem neki is veselkedett a gyakorlásnak, elolvastuk a világháló által összegyűjtött információt a hangszerről és kicsit bolondozva és a kíváncsiságtól hajtva dzsesszesen igazi muzsikát imitálva rihegtünk - röhögtünk az alakításunkon és a hangszerrel kreált általunk kiadott hangokon.
Ez is egy következő lépés a hangszer megkedveléséhez, a varázs még tart remélem még sokáig.
Van még nyelvoktatás, és ki tudja még mi minden.
Élet este megint befulladt ami cseppet sem nyugtatott meg. Szépen csordogál az élet.
A vasárnap szépen nyugodtan, veszekedve, és káoszosan telt. Moziünnep és Élet sznapjának tiszteletére elmentünk kicsike mozinkba hogy megtekintsük az általunk kiválasztott filmet G.I. Joe. Nem voltam lehengerelve a választásától ,de őszintén nem is volt ennél jobb film sem ami között lehetett volna választani a kis moziban.
Nekem a mozihoz a jó kis sós pattogatott kukorica a fél liter Cola kell, ennek így kell lennie. Nem is mondom tudtam hogy itt ilyen nem lesz , mivel azonban veszekedésünkkel el játszottuk az időt boltba futni kukrincáért már nem volt időnk. Igy a drága boltba Élet tökmagot választott hozzá szőlőlét és irány a mozi. Nem is mondom rosszul is lettünk mint a ketten ( szuper párosítás) .
Ez még mind semmi hogy a való élet megmutassa mennyire szeret mellénk ültettek 2 részges fiatal embert olyan 30 körülieket. Azt mikor leültek , áh dehogy még le sem ültek csak közeledtek felénk megcsapott az a förtelmes több napos áporodott szag, több heti alkoholmámorszerű áporodottsággal kisebb kiválasztószerv által termel melléktermék szaggal spékelve és majdnem lealéltam a székről. FUJJJJJ.
Ennek örömére elkezdtem tüsszögni. - Ők nagy kedvel próbáltak velem ennek kapcsán kedvesen társalogni - Allergiás vagyok é? és ilyeneket közbe közbe dobva tüsszögésem fél másodperces szünetében. ÁH. -Inkább ne is forduljatok ide mert még abba sem bírom hagyni .- suttogtam Élet fülébe aki már elég rossz néven vette az éngem való stírölést és szúrós szemeket meresztett rájuk.
Elindult a várva várt előzetes ami végre lefoglalta pár percre a figyelmemet a következő kétértelmű szöveggel kb.: Megfogadom, hogy a film alatt nem smárolok csámcsogva és nem zörgök a zacsimmal".
Na ez nagyon tetszett így reméltem ha sokat nem is kaphatok ettől a filmtől legalább ez megmarad. Hiába kerestem ezt a szép reklám vagy minek nevezzelek szöveget a hálón sehol sem találtam. Kár.
Szóval itt az idő hogy eldöntsem és tegyek is érte hogy legyen valahogy ne csak vegetáljak itten.
Drágám bocsánat hogy nem vettem fől de nagyon bealudtam, tegnap meg már a rosszullét kerülgetett igy csak ezért nem tudtam beszélni veled, a mai napot már egy szép nyitánnyal kezdtem rosszulléttel a mosdóban , a városból is szépen majdnem éppen értem vissza haza ahol aztán folytattam a mosdóban amit reggel elkezdtem és remélem hogy a munkában ez nem fordul elő. Hébe - hóba azért előjön a ronda hányinger de muszáj kibírnom.
Végül is arról ami foglalkoztatta nem tudok írni látod, inkább minden másról beszélek, jegyzetelek de a végső szót nem merem kiejteni, mert fáj, mert hasogat, mert romba dönt és eltipor. Azt a kis életkedvet is kirágja belőlem ami lassan visszatérni látszik. Nem látván a kiutat ténfergek, pedig tudom hogy csak belső elhatározás és minden úgy lesz , de ha magam sem tudom mi a helyes út, és az végkép nem amit az ősök akarnak belém nyomni előszakítani, kényszeríteni. Persze sok mindent jobban tud a felnőtt, de akkor is minden gyermeknek a maga útját kell megjárnia. És igen néha nagyon nehéz ezt szülőnek elfogadni, pláne ha még életükben nem fogadtak el tőlem semmi döntést , és mindig csak lehülyéztek. Nagyon fáj. Fáj hogy félig a hátam mögött mondják tovább és tovább a saját igazukat, ítéletüket amit én már százszor hallottam ugyan mégsem bírok elfogadni mert nincs igazuk. És soha nem is leszünk közös nevezőn tudom, de mégis hasogat a fájdalom emiatt nem bírok és nem is fogok soha letenni arról a reményről, hogy talán egyszer éngemet is elfogadnak olyannak amilyen vagyok, és az én életem is végre megfelel az ő elvárásuknak. És hogy végre saját erőmből elérjem hogy ne keljen más támasza egyedül is megálljam a helyem.
Azt hiszem ez a remény hall meg utoljára, és ez is visz majd a sírba engem is. Mint az a sok Hollywoody story ahol a gyermek a szülőtől csak egy , egyetlen egy jelzésre dicséretre vár életében. Arra a dicséretre ami örökké kitart nem múló képzelgés ami másnapra elfoszlik.

Nem merek lépni félek rettegek, viszont kell Októberig van a szerződés és muszáj MÚ SZÁJ találnom valamit.
Tudod ahogy meséltem szívesen visszamennék a nagyvárosba, de ott is csak ugyan az várna mint itt és én már megjártam ezt egyszer, tudom hogy nem jobb ott sem.
Teszed a dolgod lépsz előre neked valóban előrébbnek tűnik de meglehet hogy ez is egy csapda és ahelyett hogy ez a lépés felfelé , vagy akár jó felé vinne inkább lefelé egy nem kívánt jövő felél vezet.

A barát néha meg megjelenik , de ő csak van, van és ahelyett, hogy tanácsot várnák tőle menekülök karjaiba, illatába, biztonságot nyújtó karjában, hogy mindent feledjek. Nyugtalanságom ilyenkor elmúlik és megnyugodok, megpihenek egy kicsit.
Kép részben(http://view.stern.de/de/gallery/9/?page=25&g=all&r=9&pagenumber=2)

Érzések melyek kavarognak bennem de nem találnak szavakra, így most csak életképeket nyújtok magamból. És nagy ürességet.




És utólag itt is Boldog Szülinapot Élet, ha többet ennél nem is nyújthatok.
(http://pixdaus.com/index.php?pageno=35 )

:-) Mosási tanácsok

Natur gyors zsemlemorzsa készítés - a la atomanti

:-)


Biztos meséltem már, és ha nem hát akkor most.
Nyár kezdetekor mindig jönnek a hangyák , befészkelik magukat a szőnyegbe, takarítást vállalva ott önként. Én meg hagyom, vagyis mi meg hagyjuk. Ami persze nem azt jelenti hogy nem porszívózunk, csak aztán szépen kiszórjuk őket az udvarra. És őszintén néha este dugiba csenek nekik egy kis finomságot a szőnyegre , majd reggel boldogan látom hogy éppen elnyerte e tetszésüket a felkínált elemózsia és elpusztították az egészet vagy csak nassolva megszállták.
Egyik reggel Élet az elemózsiás műanyagot ami felül zárható, de hát már töredezett a nyílásnál így jutottak a belsejébe a kis hasznos élőlények.
Az ott talált kiflit, zsemlét pedig reggelre ledarálták, porhanyósítótták, porosították.
Igy ment ez egy ideig , míg hollá fel nem ötlött tegnap hogy hát zsemlemorzsa gyártásához bevethetném a kis szorgos állatokat. Legalább nem kell szórakoznom a zsemle reszeléssel amit úgy sem szeretek, mert 1. ronda munka, 2. köröm és bőr ellenes hozzáállás.
Hogy aztán a sok morzsát miért nem vitték haza nem tudom, tól sok volt vagy nem nagyon érte meg nekik? Akkor miért darálták le?

Innen jött az ötlet.

Az ötlet az egyszerű bió zsemlemorzsához.

Szerintetek? :-)

Az ember holtáig tanul - keserű csalódást is

Tegnap blogokat böngészve egy nagyon szép teszt nyerte el tetszésem. Habár firtatták ott hogy valóban ez e a megoldás rá. Kedvet kaptam rá én is hogy elmondjam érzéseimet a Hőn Szeretetnek. Elmondjam neki mindennek ellenére ( veszekedés..stb.) hogy szeretem. Mert én szeretem neki mondani, szeretem, neki hangsúlyozni, neki adni a szeretetemet, többet , fontosabbat nem tudok nyújtani neki csak ezt.
Habár, már megkaptam, hogy túl nyitott , túl odaadó vagyok és ennek ellenére nem láttam be eddig soha, miért lenne ez baj ha annak akit szeretek nem sajnálom megadni ezt, nem sajnálok mindent a kezemből kidobni és ugrani egyetlen szólítására. Egyetlen szavára, habár én ezt még viszont soha sem észleltem.
-De hát én ilyen vagyok és csak így tudok szeretni. - volt mindig a válaszom.
Míg tegnap valahogy rá nem került a sor, hogy érzéseimért melyeket kimondtam képen nem röhögtek.

Döbbenet.

Nagy elánú veszekedést szokásosan azzal akartam ellensúlyozni, na meg a rossz érzést ami utána maradt hogy bebizonyítsam és ismét elmondjam. Nem akarok rosszat, nem akarok beleszólni meg ilyen. És Szeretem.
- Szeretem illatát ami a bőréből árad.
- Szeretem pisze orrát.
-Szeretem mosolygó szemeit.
- Szeretem kunciát, hahotáját, kacsagását, trilláját azt a kis kárörvendőt ami fel fel csattan mégiscsak néha napján.
- Szeretem minden szavát.
-Szeretem ötleteit.
-Szeretem mikor odabújik és beletur a hajamba.
-Szeretem ha mellettem fekszik ( persze ha nem tur ki)
-Szeretem eszét.
és igy tovább sorolhatnám nap estig.
Mig ezeket taglaltam , szemem be - befátyolosodott és azzal fenyegetett hogy elönti az ár.
Az Ő válasza erre egy döbbenetet váltot ki belölem, keserűen csalódtam:
- Figyelj jobban oda, hogy nézel ki. ( ez a kommentár a majdnem könnyező szemre)Néz már magadra.-valami ilyesmi, nem maradt meg pontosan, nem is kell neki elég a mérhetetlen fájdalom ami miatt még aludni sem tudtam.

Mintha már mind egyfelé gondolkodnánk

Szóval akkor panaszkodjunk mi is. :-)

Mint egy szimbiózis természetesen, most csak pozitív értelemben véve, mivel erre gondolok és a természet is sok ilyen pozitív együttélést mutat. Egyre gondoltunk.

Tehát 3 napja fájok, jujgok én is. Fáj a bokám, nem akár hogyan. Még ha megyek nem annyira vagy nagyon összeszorítom a fogaimat , vagy bicegek és elviselhetőbb mert megpróbálok inkább a körém terülő városkára figyelni. De ha fekszek irtózatos. És ha úgy akarjátok venni hát akkor nyafogok, pedig nem, elég nagy a tűrésküszöböm. Fekve majdhogynem elviselhetetlen, mert bárhogyan rakom is oldalt, felfelé a lábfej, lefelé, bármilyen nyugalmi állapotot is választok fáj, húzódik, hasogat, nyilall. Nekem ez már szokásos dolog. Első nap befásliztam szokásosan a drágának is nevezhető évek óta meglévő boka fáslival, általában 3-4 nap alatt elmúlik ha nagyon odafigyelek, de volt hogy több nap kellett. Na ez most a több napos változat.
És igen ez is olyan betegség ami nem játék, ilyenkor elgondolkodom mi lesz ha öregecskébb leszek akkor mi lesz?
Ugyan ez van pl a kezeimmel, karommal főleg könyéktől lefelé lábaimmal pedig tértől. Reuma még nincs bizti megállapítva mert, na sok mertje van.
Kezdődött gyermekkorba, éjszaka iszonyatosan fájt, a lában főleg akkor még, vagyis arra figyeltem fel jobban , a többit alapból elnyomtam.
Akkor a kedves háziorvos azt mondta nő a gyermek csontja ezért fájok. Szóval ittam a tejet nagy elánnal persze nem kényszerből, már akkor is szerettem.
Aztán mikor elkerültem a második X-et gyanakodni kezdtem hogy ez csak - csak nem a növő csontocska lehet. Tettem pár kísérletet a háziorvosnál, de mivel határozott nem voltam "elkergetett" valami kifogással, vagy mert nem tudtam leírni a fájdalmat vagy nem tudom miért.
Aztán nemrég voltam vizsgálatokon. Na mire utoljára Reumatológiára utaltak az én koromban, na jó. Valahogy úgy vagyok vele hogy nem erőltetem. De fájok.
Hogy milyen érzés, erről mindig gyermekkorom jut eszembe mikor a kis suhancok a bogár lábát, karját akarják kiszakítani, az a pillanat mielőtt végleg kiszakad. Na ilyen érzés.
Persze tömöm magamba Mg, Ca tablettákat ha előjön. És főleg akkor jön elő ha fáradt , kimerült , beteges , másnapos ;-O lennék teszem azt. Hát ilyenkor.
Be is álltam a dokinál várakozó sorba, ott egy öreg néni jött egy kis szuriért mert reuma miatt nagy fájdalmaira ezt szokta előírni a doki, igaz a szurika nem tart soká fél óra múlva megint dinó nagy fájásokat érez a hölgy mégis szépen kivárta a több órás sort. Na én nem, leléptem hisz mennem kellett dogozóban.

Őszintén mi lesz ha öreg leszek? Nem fogok tudni járni? És itt gondoltam bele milyen az ha korábban "öregszik" adja fel a test a munkát, pár 10 20 30 évvel korábban a kelleténél?Milyen érzés lehet már akkor tolószékben lenni, lélekben nagyon fiatalon, belenyugodni hogy a tested nem egyenesedik, karod nem úgy mozog ahogy szeretnéd?
A szemem is ilyen néha ha fáradt vagyok egyszerűen nem lát nem akarja azt tenni mi dolga lenne.

Mert betegeske voltam, légúti problémás pácienske már gyermekfejjel is. Talán csak azért nem az egész életemet töltöttem a kórházban mert szüleim nem igen értek rá ezzel foglalkozni.

Na meg hát apám felfogása akkoriban:- Kórházat elkerülni, mindent lehet orvosolni otthon.
Így történt meg és soha, de soha nem felejtem ez esetet: Mikor tesóka, apu mindenki valamit eszkábált a kertben, hát én nem szerettem lány létemre a konyhában naphosszat már akkor sem sürgölődni. Szóval én is szerettem volna baltácskával, kis nádacskát hasítani és valami szupit csinálni. Na arra már nem emlékszem mi nyerte el akkor annyira a tetszésemet benne de nagyon áhítottam rá én is. Szóval nekiálltam, és mit ad isten véletlen a baltácska nem oda suhant ahova szerettem volna. Nem ám inkább az ujjacskámat kóstolta meg.
Óriási rémületben csak azt láttam, lebegő jobb mutató ujjacskámat. Aha, nagyon megijedtem, de apámtól még jobban rettegtem, így ahelyett, hogy hozzá futottam volna inkább a félig elmászni kész ujjacskámmal elbujdostam. Közben a vér meg fojt és fojt.
Hát tudom, a kerítésen túl bujdostam egy jó darabig, míg szerintem a sokkot feldolgoztam és mertem szembenézni jó apámmal.
Azt hiszem nem kaptam dorgálást, vagy nem nagyot, mert arra emlékeznék, vagy még túl nagy volt a sokk.
Szóval apus hasított két kis lapos fahasábot új vastagságút és odaerősítette a lifegő ujjacskámat a helyére; -Majd begyógyul, visszanő. -mondhatta és ezzel el volt intézve.

Visszatérve vannak emberek, nők kiknek a havi ciklus is kész kínszenvedés, nekem szerencsére 1 szer volt ilyenben részem és emlékszem nem segített semmi gyógyszer, meleg, hideg borogatás a hasra, görnyedés, hason fekvés. Irtózatos egy fetrengő nap volt erre még a távlatokból is emlékszem.
Na és akkor azokra az éjekre, mikor a láztól a hideg rázott és óránként hideg vizes lepedőbe lettem bugyolálva, pedig könyörögtem, hogy inkább meleget adjanak, és ez így ment egész este.
Még itt eszembe jut a fül és fogfájós időszakaim. Áh, azt senkinek sem kívánom. 3 napot kellet egy fogdokira várni mert 3 napos ünnep volt.
Arról nem is beszélve, mikor Élet kiesett a papa teherautójából itthon és kitörte 4-5 alsó első fogát 2 éves lehetett akkor. Az is egy szép sztori . Tehetetlen voltam fájdalmával szemben. Itthon pedig ezzel a dologgal voltak tehetetlenek. A kórházban a doki még fájdalom csillapításra sem gondolt, mikor sokktól remegve beviharoztunk, de röntgenezésre sem. Tovább küldve lepasszolt minket a sürgősségi osztály. Elmentünk hát a fogorvoshoz az szintén tehetetlenül állt és elküldött a megyevárosba a kórházba, hogy ott van szájsebész. 1 órás utunk után ami a balesettől számolva már 2 óra vagy több volt és még mindig nem tettek semmit a szakemberek odaértünk reménykedve a kórházba, mire közölték velünk ilyent, hogy szájsebészt nem találunk ott sehol.
Szörnyűűű. Irtózatos volt.
Külföldön még meg lehetett volna menteni a fogakat, utána néztem.
Nagy nehezen találtunk a városban egy gyermek fogszakorvost, na az végre gondolt a fájdalom csillapításra is. Gyermeket le kellett fogni, ez megint egy irtózat.
Az állkapcsa nem lett megröntgenezve , nem is mondom , évekkel később kiderült szét is törtek a csontfogak is, ami egy kemény menet lesz még míg szép lesz. A hozzá tartozó herce - hurcát nem mesélem. Nem mesélem mert még mindig megcsömörlök ha belegondolok. Ennek ellenére szépen beszél, kicsit nehezen eszik de megszokta hogy ilyen és kész.

És sorolhatnám a légúti panaszokkal járó vizsgálatokat, amik 3 -4 évig tartottak egy nem túl higiénés kórházban, de ez van ezt kell szeretni. Légcsőtükrözést gyermekeknél , oda a szülőket már be sem engedik, csak félig láttam be, de azonnal hányikálni szerettem volna a rosszulléttől. Lefogják a semmit nem sejtő gyermeket és a száját kifeszítve beléöntik míg ő üvölt , toporzékol, rúg - kapál , a rémülettől és az értetlenségtől, öntik- öntik azt a fehér folyadékot belé. Persze ilyenkor megjárta az agyamat a gondolat mi van ha levegőt is venne a poronty, eh félrenyelné az egészet ez nem veszélyesebb mint hasznosabb dolog? Ez az egész. Az évekig tartó kínlódás, hogy kiderüljön miért is sípol az a tüdő. Na szerintem még most sem tudják.

Alapvető fejtegetésemről ugyan letértem, de már megcsömörlöttem előhalászni a régi élményeket, és még mindig fájnak.
A lényeg a lényeg, nem tudom milyen lehet fiatalon tehetetlennek lenni, nem futni, nem tudva táncolni , ugra-bugrálni. És mégis belekényszerülve csak ülni és nézni ki az ablakon, valahogy belenyugtatni a vándorolni kérő lelket , hogy ugyan már mi ezt nem tehetjük meg. Mi testileg öregek vagyunk. A fájdalmat azt ismerem, a testi fájdalmat, de talán a hozzá társuló lelki elnyomását azt felfogni nem tudom.

Szóval ilyen és ehhez hasonlón járt -kelt az agyam az éjjel, mert aludni azt nem tudtam. Heh hisztis is vagyok és aluszékony ma.

Sárkányunk repül a széllel

Hát így töltöttünk kb. 2 órát a napon és a friss levegőn. Sárkányt eregetve. Nem hagytam semmit sem a véletlenre, papa ötlete volt az egész és igen megtetszett, mert gyümölcsszedéssel is kecsegtetett, szőlőké, és fekete szeder. Terméseztessen azóta se lett a szederke szegény leszéve, na talán ma gyorsan sietek haza és nem túlórázok és akkor nem lesz otthon még senki.

Szóval visszatérve régen sárkányoztunk, nagyon régen. Nem gyermekjáték az egész.
4 féle sárkányt vittünk.

Az első a csomagból volt egy csodálatos gyermeksárkány amilyet a mesekönyvekben látni, igazi rombusz alakú rajta ragadozó madárral hogy azért meg is tetsszen a vadsága a fiuknak, házzá szerintem 5 méter hosszú farok. Ilyen hosszút még nem is láttam na nem is volt könnyű hiszen állandóan beakadt, feltekerődzött valamire. Madzagja elszakadt többször is, de egy útjába tornyosuló fa elkapta nekünk mikor egy nagyobb szél kiszakította a kezünkből.




A második is gyermek kiadás volt de már használt , és elég jól bírta a strapát eddig, most sem hagyott cserben minket. Ez egy olyan félköralakú volt, egy édes somolygós polippal, karjai alulra lelógva járták a táncot miközben a szél bele belekapott és lobogtatta.





A harmadik egy komoly sport sárkány igazi sárkányrepülő alakú, két szálon irányítható fajta, mely nagyon érzékeny volt és azért több tudást igényelt volna tőlünk mint amivel mi fel voltunk szerelkezve. Ennek fejében állandóan zuhanó repülésre váltott és lefejelte a földet szegényke mikor mi már abban reménykedtünk hogy sínen vagyunk.



A negyedik egy szintén sport sárkány olyan, mint a Siklóernyős (Gleitschirm,Paragleiten) ejtőernyője. Tehát egy egy kis két rétegű anyag amiben belül nyílások rések vannak, mint a darázs fészekben olyanok. Ebbe fúj bele a szél így tudja felrántani a magasba. Ehhez is mint a másik sportkiadáshoz erős szél kell hogy fenn is maradjon nem úgy a gyermek sárkányhoz ami kisebb szélnél is eljátszik az égen.

Élveztük élveztük , azt is ahogy a nap égeti még az arcunkat, valahogy nagyon jól esett.
Élet igaz morgott már az elején hogy nem sikerül neki és fel is akarta adni. De én nem és nem, és ezt neki is sikerült aztán belátnia.
- A szelet nem lehet megszelídíteni. - mondtam neki- Az azt tesz amit akar. Meg kell találnod a közös utat, a szeretetet, majdhogynem szerelmeskedhetsz vele ha sikerül. - naná ezen nagyot kacagott.
- Érezni kell, ne rángasd , siklasd, simogasd, repülj együtt vele és táncoljatok.
Aztán persze a bolondját járatta velünk hol fújdogált , hol nem, hol erősen, hol gyengén, egyik pillanatról a másikra elfelejtett felénk nézni ami a sárkányok gravitációval való elég gyors ismerkedését eredményezte. De nem adtuk fel és délig szépen együtt játszottunk a szeszélyes kalandorral. Aztán megéheztünk és később folytattuk csak de azt is csak egy röpke pillanatra.

Tehénke labirintus tanösvény

Egy óriási Kukorica- Labirintus Nyugat-Berlinnél. Október elejétől próbálja igy a tudást átadni eljuttatni a Tehenek emésztéséről és a Takarmányokról. Legfőképpen a tehén emésztésének folyamata áll a 2,5 Kilométer hosszú tanösvény középpontjában.

kín rándálusom a hatalomért.

Az autópálya melletti félig kész palánkot elnézegetve, hiszen időm az volt teméntelen a navigálás mellett, felötlött nekem csúfsága is. Most akkor mi akarjuk elzárni tőlünk, magunktól a látványt, merengő házakat, erdőt, mezőt? Miért is? Vagy a faluka házacska népsége nézegeti szívesebben ablakán kibámulva a szemközti falt,élete végéig. Egyik kínálat sem tetszett meg, holott tisztában vagyok azzal is hogy a hangok miatt is jobb ez így mégis kesergek.
Tán elfelejtettük , mily mámorosan döbbenetesen szép az utazás? Mint ahogy régen tettük azt, lóháton, lovaskocsin baktatva. Elegendő időt szentelve a látványnak is mi beszívódni vágyik belénk igy tovarepülve a képzeletünkkel, emlékünkkel magát reklámozva. Csodálni a természet adta pompát. Egy falat nézünk egy vége hossza nincs falat az utunk során.

Visszatérve mélázásomból, megpillantottam az ember alkotta csodának nevezett gyors utat - sarkantyút, melyen egy szalagról éppen lekerült tütü erőszakosan tolta az előtte levőt, remélve ezzel a módszerrel előbb eljut ulticéljához.
- Na akkor menjél. - gondoltam magamban és morogtam is mert még igy is beszélgetek a kocsikkal abban a hitben hogy hallják is. Na de jól esik.
Közben persze méltatlanul elhaladva, időt nem engedve a lankáknak hagyjuk a kilométereket magunk után. Melyek ugyan szívesen csillogtatják szépségüket az arra érdemesnek. Mint az a kis focipályaként rikítóan zöldellő tenyérnyi terület a két kis lakás szántóföld között. Egyik keki-barnán egyenletesre szántva, másik valahogy ellentétes irányba barázdázta a földet, így más színnel is kápráztatva. Pedig egyazon föld, csak másképpen látatja magát. Mint emberek is ugyan azon szülőtől hasonlóan, mégis mennyire különbözve egymástól. A zöld borsószem terület kiengedve napi páráját búcsúzott a nappaltól. Izzadva, mégis üdén bocsátotta a talaj melegét felfelé. Párácska erőtlenül, gomolyként játszadozott a fűszálakkal, nem tudván mit tegyen. - Maradjon ? Hiszen jó volt itt, de menni kell. Bolondosan köröket rajzolva , futkosva halkan cseppessé, porlasztóssá válva valahogy mégis elhúzza őt a kíváncsiság, kalandvágy. Megrészegülve az új varázstól, gurgulázó kacajjal, búcsúzik. Fentebb aztán megint újjászületése, újra és újra elhagy. Belépve a körforgás vágta útba ismét. Mindig új és új tájakat ismerve meg , gazdagodva, tapasztalatot szerezve, megismerve a föld élőlényeit. Éli tündérmesés életét, mint egy király, Vándorok királya.
Még tudtam volna írni , még lett volna mi kergetőzött a fejemben tegnap tovább mikor elkapta gondolataimat és a látvány bekebelezett. Igen és olvastam is volna még, ha a sötétség ami hirtelen körénk rakódott nem fojtotta volna el amúgy is fáradt szemem előtt a betűket. A betűk elhomályosodtak és én kénytelen voltam belenyugodni ebbe.
Megjelentek az est fényei, elő előbukdácsoltak, és elszaladtak mellettünk. Kicsi halovány elszórt szentjánosbogarak, hol erősebben kivehetőek , hol távolabbi szétfolyósak. Cikáztak, futottak, felderengtek és elbujdostak ismét, mintha nem is láttuk volna őket valón, eltűntek a sötétben. Szép volt megríkató és romantikus. Aztán ha jött egy jobb nagyobb város, helység hirtelen kivilágosodott a környék a mesterséges fénytől. Egy -egy utca lámpasorai szétfutva majd valahol ismét találkozva, váltakozva gyönyörködtettek. Eleredt a szeszélyes felhő és ránk bocsátotta nedvét mely prizmaként hatva húzta, bontotta a fényeket. 4 pirinyó pontot követve, érzéseim szerint baktatva haladtunk egykedvűen utána, mintha ők lennének vezér csillaguk az úton. A szemben jövő sárga színárnyalatokat bocsátó járművek lámái 4 felé ágazván próbáltak becsapni és elkápráztatni.
Alig vártam hogy ott legyünk már és pihenhessek, de valahogy nem így történt és csak húzódott - húzódott az út tovább. a kocsiban ébredve fejfájással mert 1 órás kiakasztó értelmetlen keresés után végre hajnali 2-3 körül leálltunk majd 6 -kor keltünk és folytattuk a bolyongást. ( cím nélkül hozzáteszem, ilyesféle magyarázattal ha beértek a faluban- amely nevét sem tudták leírni rendesen- 50 m után fordulj balra és ott vagy. Na kérem hát ez nagyon konkrét útbaigazítás. De nem a rosszat szeretném felejthetetlenné tenni az útból)
Szóval a szörnyű ébredés után fájlalva minden tagom, mosdatlanul, egyszerűen fujj. Nem leszek vándor. Itt már a Kávé sem segíthet, nem is mertem tükörbe nézni egy jó darabig.
Nagy nehezen órák hosszat töltött várakozás után indulhattunk telepakolva vissza. Eltévedésünknek köszönhetően, mivel a Navi azaz én elbóbiskoltam nyitott szemmel 48 óra után. Letértek az útról így a csodás helyek felé mentünk haza. Lehengerlő és csodás hegyek. Gyorsan leírom mielőtt maradandó élmény nem maradna belőle, mert csak az a harmonikus érzés belőle szívódna belém és a vágy hogy újra lássam mindent.
Újra és újra. Míg végül elválaszthatatlanok nem lennénk. Egybeolvadva és többé el nem felejtvén a szépet, másikat.
Itt nem volt takarópalánk mi megfosztott volna az élménytől. Dombok, lankák, hegyecskék, mezők, legelők, szántóföldek tarkállottak sorra. Két kis domb a jobbomon ámultatott. Felemásan megmunkálva és használva. Mezők mint a jólfésült kisfiú, minden irányból lefelé fésülve, lenyalva mutatták, tárták elénk a barna árnyalatokat. A másik fele a helynek sűrű benőve fával göndörödő lombokkal alkotott egészet. Mint a mai fiatalok frizuradivatja felemásan levágva egyik oldalt hosszan hagyva, másikon tarra nyírva csíkokat metszve benne. De itt kápráztató volt. Aztán jöttek a zöldbe , barnába öltözött mezők. Haragos-, Méreg-, Rikító-, Halovány-, Sárgás-, Barnás-, Kékes- zöld egymás mellé, mögé, után teregetve mint a lepedők, fel véve a domborzat idomainak alakját. Ugyan ez a barnával is színváltózott. Hol egy kukoricamező, hol látva azután búza-, árpa-mezőt, frissen vetett félig barna félig zöldes, hol pedig káposzta, répa, zöldség , virág kertészet ámultatott.
A hegyek legtetején a fenyők próbálnak az égbe jutva kapaszkodni felfelé Itt még a szép gyep is nyírva, gondozva van a határban. Autósztráda szélén nincs szemét, piszok, gaz.
Valahol a mezők között vékony sárga vagy aszfaltozott utacska fut kettéhasítva a völgyet, lejtőt. Játékosan felfutva csiga alakban a közeli dombra és onnan ismét le. Mégis bele olvad, nem rikít ki nem csúfít a tájon egy szemernyit sem.
Ott terült előttem a Nagy M városka, karnyújtásnyira, de mégis oly távol. Én mint egy állatkerti oroszlán a ketrecbe bezárva. belemerengve a régi emlékekbe nyúltam volna megérinteni őt, megsimítani, vigasztalva magamat is hogy tudom hiányzik nekem is és visszatérek bármibe kerüljön is. A járgány üvegének koppanására eszmélve jöttem újból rá hogy ez csak egy képzeletbeli simítása volt a tornyoknak és folyócskáknak melyek rajta átbaktatnak, a kacsás parkoknak és múzeumoknak mely annyira beleragadott a képzeletembe. Aztán ismét elkezdett esni és mintha saját könnyem folyt volna le az üveg túloldalán , megáldva az ottani talajt is. Belenyugodva hogy ez egy ilyen ketrecből csodáló 2 kemény nap volt és letörten belelapoztam ismét a könyvbe mely elkísért utamon.

Sárkánykönny

Sokáig gondolkodtam melyik részt adhatnám nektek, hogy megértsétek, hogy átérezzétek e mámort. Teménytelen szamárfül tornyosodik a lapok között és aztán este valahogy ez bújt belém ragadt meg az életöröm és baráti segítségnyújtás miatt.
A könyv magának beszél. Felvidít.

-Helló, Lance- szóltam. - Gondolom, ő a szobataxis, aki faxon is utazik. Sheila, támadt egy kis zűröm. Bővebben majd testközelben. Ma éjjel alhatnék nálad?
-Helló, életem értelme- mondta Lance.
-Navia- súgta Sehila.
-Helló, Navia -helyesbített a pasek.- Hogy vagy?
-Hallottad, hogy zűrje van, nem!?-rivallt gyengéden Sheila. -Édesem, szépségem, máris indulhatsz, itt téged mindig vetett ágy vár. Mire ideérsz, sütök neked egy szelet husikát, mivel tudom, mennyire nem szereted. Azért ne ess kétségbe, másfélével is tudok szolgálni. Remélem, nagyon éhes vagy, mert tele a frigóm salátalevéllel, csak kilöbbölöm közülük a ruhátlan csigabigákat, és már ehetsz is. Söröm is van ládányi. Ne merd azt mondani, hogy ettél már! Ez esetben még a küszöbön meghánytatlak! Lance most szépen hazamegy, köszönjetek el egymástól!

-Lekoptatom a fickót, mert nekünk négyszemközt kell maradnunk.- mondta Sheila. -Tarzan, mert én meg így hívom őt, hogy motiváljam, ugyanis olyan girnyó pasi,hogy ha véletlenül ráül egy érmére, kapásból megmondja: fej vagy írás, szóval ő imád engem és az összes főztömet- süttömet, csak egyet nem bír...
-Hagymami! - nyögte a faxutazó.
-Úgy van! a hagymát ki nem állhatja. Jó, ha megjegyzed, életem holdsugara, Navia: a fok- és vöröshagyma segít a nehéz napokon, amikor például nem hivatkozhatsz fejfájásra, mert már tegnap ellőtted ezt a patront, és a pasek ma is nyomulna, hamar egyél ellene pár fej hagymust, és tutira nyugtot lelsz! E fifika egyébként a legjobb vio-szatírfék: ha éji órán netán egyedül muszájna kószálnod az utcán, vacsorázz előtte változatos hagymaféléket!