Hát igen igen. Ma azon kaptam magam hogy várakozva a kocsiban volt pár percem hogy kikapcsoljon az agyam, ne csak zakatoljon és ez megengedte láttatni a szép dolgokat a világon.
Nagyon hiányzik, nagyon. Nem is a nyugalom, mert szeretem a futást, ugra-bugrát, ha zajlik az élet. Persze voltak napok amikor könyörögtem hogy legalább most csak had igyak egy kicsit, és had legyen időm rendesen kényelmesen lezuhanyozni hogy az a lelkemig hatoljon, de nem volt. Ennek ellenére nem utálom az őrjöngő tempót. De ez a kis merengés nagyon jót tett. Itthon hétvégére eleredt a hó és ez a hó már más volt, illatos, tiszta fehér szépség, mely megragadt a fákon és másnap alattuk sétálva rémisztő csattanással ébresztenek rá hogy léteznek. Arra hogy eddig ott voltak és senki nem vette észre őket. Bezzeg a több száz méter magasról kecsesen hullanak alá annak ellenére, hogy óriási a robaj. Nem tudom mitől maradnak meg az ágakon, miféle képpen tudnak odakapaszkodni és vajon mit láthatnak onnan egészen addig mig kicsi csordogálásuk pocsojává nem szelidül. Biztos izgalmas nekik is. Aztán a városban egy furcsa fát láttam furcsa örökmozgó ágakkal. Vagyis hát nem is a mozgásuk bilincselt le hanem ahol éppen egy következő ágacska bujt ki oldalra onnantól mintha előről kezdte volna a homorodást, lefelé gömbölyödött, látni lehetett ahogy a perceknél előlről kezdi az ívet és ez egyfajta saját charme-ot adott ennek a csupasz rémségnek a télen.
De jó is volna....
2 megjegyzés:
Ezek az elmerengős, nyugodt pillanatok azok, amikor a lelkünk megpihen, lecsendesedik és összegezni tudja az őt ért hatásokat, elraktározza a tapasztalatokat, a rosszaktól erősödik, a jóktól pedig boldogabb lesz.
Ölel: Elvira
Jaj igen hiányoznak mert én örülök a télnek, ha sokan nem is. De jó volna kiélvezni ezt az időt.
Megjegyzés küldése