Rádió ne szünjél meg késői riport.

Jesszussssssssssss.
Ősrég óta nem volt időm, helyem az internetyhez. Most akkor úgy gondoltam hajrá belevetem magam. De ismételten rá kell döbbennem hogy nem tudom visszahozni azokat az érzéseket amik akkor aznap gomolyogtak bennem és formálták gyorsan tűnő napjaima. Rohan az idő. De hogy hova azt nem tudom napok , hetek azt hirtelen jön a következő hónap kezdete és én megint úgy érzem hogy haszontalanul teltek napjaim, felesleges vagyok. Nem is mondom szörnyű érzés.
Arra emlékszem most egy pohár borocska után degeszre etten hogy nem örültem ugyan a S. Rádió megszűnésének, de már eleve lehetetlennek láttam, mert az életben nincs happy end, kilátástalan a helyzet. És őszintén előjött emberi mivoltom, igaz hogy csak reggel hallgattam, a piros szalagot is csak gondolatban akasztottam ki a kocsira. Bocskornak sem árt ha nincs elbírva, nem bírom, túl bekébzeld, Boros meg a Lali királyban nem tetszik, találn Voga az aki ari de őt meg csak néha hallani ja meg ott volt neki a tanári pályája tehát nem kell félteni. Nem árt ha őnekik is rossz és a gazdagok is érzik egy kicsit azt a szorongást amit a köznép. Ez volt a ronda oldal és habár kár értük nem szorongtam emiatt. Éjfélig hallgattam természetesen a véget is
Ne szünjél meg. - volt azt hiszem a végszó. Elötte emberi mulatozást hallottam tőlük ami valahogy megint közelebb lopta magával a szívemhez őket. Persze gyorsan a másik csatorna pár perces késésel is végzett, többi országos rádion a Himnusz csenget ami megint szép gesztus volt.


Aztán csönd , nagy csönd.

Reggel piszkosul hiányoztak, a nevetés, a beszélgetés minden. Máshol csak eszetlen összevisszaságban nyomták a zenét.

Lelkemben űr, nagy űr.

És csak tátong nagyban tátong ott. Dacból persze rá sem kapcsolok a kettő újnak nevezhetőre nem és nem.